Téli merülések

Zénó, a fanatikus száraz ruha tulajdonos és jómagam immár két alkalommal jártuk meg a Neufelder See hűs vizeit – idén. Eszembe jutott kollégám, aki Safaga térségében merült száraz öltözetben – a Vörös tengeren. Lehet, hogy ő a fanatikus? Pillanatnyilag a 20 fokos ottani téli víz eszembe se jut. “Úgy szeretnék végre 10 fokos vízben merülni ” szakad ki belőlem egy sóhaj. Ennek ellenére itt vagyunk, sőt! Nem egyedül. A hobby az osztrákoknál is népszerű: 10 autónyi résztvevőt nyelt el víz.

Mire beöltöztünk, az első hullám már partot ér. Hármat is kisegítettünk az öltözékből. Hó fedett mindent és a beöltözött télikabátos sétálók között abszurdnak tűnt, hogy víz alá merülők gyülekeznek itt – mint beavatott titkok ismerői. M imagunk sem tudtuk az okát: egyszerűen lehet, hát merülünk is! Van miért gyakorolni, azaz meglesz még az eredménye ennek.

Most, majdnem olajozottan ment minden. Igyekeztünk a hibás megoldásokat, komfortromboló hatásokat minimalizálni. Mindketten száraz kesztyűvel próbálkozunk – ez most az új misszió.

Pompás a téli táj, nekem ez mindig különös érzést ad. A lemerülés parádés, bár egy tűszúrásnyi luk aktivizálódik a kesztű anyagán. Legutóbb egy szoros, 2 mm-es kesztyű (!) tett próbára – a mostani helyzet azonban rózsaszín örömmámor hullámzó óceánja volt ahhoz képest.

Előre! – szárazon, egy kicsi hidegtől nem kell visszafordulni még. Mondom könnyedén, de mérlegelem a tényeket. Mi van, ha literszám dől majd be a víz és könyökig eláraszt? Nos, tét nélkül nincs játék. Ha így alakul, akkor sincs világ vége.

Zénó tájol, ahogy az egyre ismerősebb vízfenéken navigálunk a tó közepe felé.
15 méteren most nem a hideg fogad. Nem, a hideg kérem a felszínen  maradt, itt kellemes 4 fokos a víz. Beleúszunk egy kapitális csukába, kisebbeket kerülünk el. Elég kihalt a tó, csendes, igazi víz alatti uborkaszezon.

Természetesen találkozunk a rideg életformák közül párral. Néhány rákolló kandikál ki az üregéből. Látok pár magányos halat, akik most végre nagyon jól tűrik a fényképész sürgés-forgását.
Nagy néha lomhán rebben a szemük, de a hibernált állapotból nem sikerül őket felrázni. Még szerencse.

Ami beázhat, az be is ázik: bal kesztyűm biztosan átnedvesedik, pedig ujjaimmal befogom a lukat. Zénó mutatja felemelt kezét. Buborék jön a csuklóján. Nagyon helyes, én is tettem már ilyent, kijön a felesleges levegő a ruha ujján is.

Utólag megtudom: ez volt a beázásra utaló jel esetében. Hoppsz! Nehéz megúszni szárazon. Lepattintom a kesztyűm a mólónál, jó ez a gyűrűs megoldás, olyan, mint a szkafander. Aztán, hogy bal kéz merev ujjaival lerátsam az uszonypántot, nagy merészen a vízbe nyúlok. A nyitott mandzsettagyűrűn beköszön a hűs víz úgy könyökig. Ennyit a merészség és butaság közötti különbségről: nedvességben mérhető.

Elégedettség tölt el, bár társam ujjából vizet csavar mikor átvedlünk civilbe. A meleg autó szalad hazafele, miközben minden gondolat a merülésekhez szalad csak egyre. Mert merülni kéne még… Hogy miért? Egyszerűen mert lehet és kell is. Ezt nem lehet másképp magyarázni.