Amerikan Divers Horror

Igazából a felhajtó ember terelte össze a csapatot, akik ugyan amerikaiak, de időnként héberül társalognak. Külön fuvarral megy értük a hajónk Kumborba, felvenni őket. Összes információ amit tudunk, hogy 8 búvárról van szó.

Természetesen várunk rájuk, ki be ugrálnak, nincs ki megmondja a létszámot, nincs vezetőjük, meg amúgy sincsenek tekintettel semmire látszólag. Fura érzés kezd úrrá lenni rajtam, mintha a statikus elektromosság a szőrszálaimat borzolgatná: azt hiszem stresszelek. Már most szeretném őket a parton, a hátunk mögött tudni, de sajna addig még van tennivaló.

Félkészek vagyunk: összeszereltünk pár készüléket, hogy spóroljunk az időkkel. D emi kellhet még?

Mikó az első sorban – azaz ő ma a manager a hajón. Én csak háttérposzter vagyok, amolyan hajó szelleme státuszban. Csak teszem a dolgokat, meg súgok ha kell – de a mutatvány eléggé összeszedetten alakul. Szerencse, hogy utasainkat tekintve egy négy fős magyar család van velünk, akik hajón zenéltek évtizedet: nem merülnek, csak kirándulnak velünk. Sajna a családfő szigonyozni jött volna, de ezt induláskor megbeszéltük, hogy nem lehet. Szimpatikus emberek, két hihetetlen szép kislánnyal. Menet közben már érezni, hogy érzik a helyzetben rejlő nehézséget: ez az amerikai team nagy rizikó forrás – tehát szimpatizálnak velünk.

Először is: emberileg túl hangosak. Másrészt valahogy azt érzem, hogy ezek itt nem igazi búvárok, amin túl ki akarják szolgáltatni magukat. Csak két embernek van itt a vizsgakártyája, állításuk szerint van többen 300 merülésesek, de van itt olyan, aki 7 éve nem merült, van aki 60 éves, van aki 15. Ajajj: ha most lennék német búvárbázis, akkor örülhetnék: a manager elhajtja az ilyen hordát. Dragan szokatlanul csendesen kapaszkodik a korlátba: azt hiszem be van stresszelve Ő is: most teljesen ránk van utalva.

Kezdődik a buli: érkezünk Kék Barlanghoz. Nem kis emberi feladat mire mindenki elkészülhet, meg vízbe ér. Mint az olaj, úgy terülnek szét a felszínen, az öböl minden sarkába jut belőlük pár darab. Mozdulataik, készülődésük mindent elárult: más merülési kultúra.

Mikó 2 kezdővel birkózhat, én viszek egy ötösfogatot, amit egyetlen szólóvendégünk egészít ki párosra. Remélem, nem falcol be. Tehát lemerülés, majd indulás. Azon kívül, hogy a kommunikáció sehogy nem megy velük, egész jól jönnek: szépen lélegeznek, elfogadhatóan úsznak gomolya alakzatban, mindenki mindenkit előzget, buddy system eléggé elégtelen.

A biztonságos útvonalon viszem őket, egyetlen lámpással világítgatva a barlangban. Hosszú merülés, pár fellövődéssel fűszerezve. Megúsztuk. Mikó is. Első igazi nehéz feladatán van túl a gyerek – tutti, hogy erről tudna mesélni bővebben.

Merülés után pár szavas eligazítás: kérem cseréljenek palackot, mit hova rakjanak, elmodom mi lesz a program: irányDobrec, ebédszünet, majd roncs merülés Patrolacon. Mintha a falnak beszéltem volna, cuccokat szétdobálták, mint a Balkán tourson utazó focihuligánok. Hát civilizáció vazze, meg merülési kultúra, hozzá amerikai álom. Tiszta sor előttem: oda nem megyek, köszönöm a kostolót.

Fél óra múlva üres hajón takarítjuk a romokat, rakjuk el a cuccokat egybe, majd cseréljük a palackot az egész áldatlan fafejű csapatnak. Jobb így, legalább minden rendben lesz, nem kell oktatást tartani. Tehát szerelünk. Kicsi ebédszünet, majd Patrolac merülés minusz 1 fővel. Itt a kötélen ereszkedéskor kiszáll egy ember, a szállóigévé vált Bob papa. Okés, hogy 14 méterről felfújjuk a jacketet, hogy rakétaként szálljunk fel! Persze, 300 merülésnél amerikában is így nyomják – gondolom. Azért a merülés simán lemegy, ami után érthetően nagy gázzal húzunk elfele, kidepózni a problémákat.

A csapat jó volt: műkszik a dolog, sikeresen lefutott egy nehéz program. Még pedig olyan, hogy szerintem erről fogok sztorizni a jövőben, ha oktatok, ha sörözök, talán még az unokáknak is, esti meseképpen.

Hétköznapiasan megint

A roncs meg csak van. Kimentünk körülnézni, volt egy pihenőnap emiatt. Dragan modja, hogy várunk, túl sok az okos, sok az ötletük, majd ha mindenen túl vannak, akkor jön el az ő ideje. Szóval felsóhajtottam, ahogy minden zökkent vissza a megfelelő kerékvágásba.

Ugyan hosszúak a napok, de végre összeállt a rendszer ami pillanatnyilag három fős.

Kicsi ipari munka ami kinéz: az üvegfenekű hajó alkudik, hogy mossuk meg az ablakait. Azt mondják este 7-re jönnek – de nem teszik. Fél óra után se tűntek fel a horizonton, úgyhogy lelépünk.

Új roncs – good wrack!

Reggel jön a telefon, hogy Bijeloban tiszta olaj a víz. Elsüllyedt egy hajó, mint is tudok? – Pisti hívott, aki ott nyaral a családdal, de nem tudtam neki semmit mondani. Merültünk a yugo miatt két óvatosat: Tihany, aztán Higgins. Itt haladó feladatokkal, meg némi hülyéskedéssel voltunk elfoglalva merülés helyett, no meg bailout specialistáztunk, több kísérletbe fogva. Mikó eközben szénné lett fotózva, én meg valamiért csomó sós vizet hörögtem a reduktoromból. Fejenállva kész szódaautomata! – ezen kell kicsit változtatni!

S.O.S. – hívás, délután fél 6 – embereket kidepózzuk, aztán Dragan féle kommandós start, egy órányira Bijelo, megyünk roncsot nézni! Dobogás a szívnél, ipari kaland, kérdőjelek! Várakozva haladunk a katasztrófa helye felé. Fémhegyek közé vizibolhaként evez be a Norma, mocskos nagy mólokhoz kötünk ki. Körben a hajókon kopácsolnak, hegesztő fények villognak, flex szór szikrákat, égnek már a fények, Nap a látóhatár peremén pislog kifele a keretből. Jó lesz sietni!

Tárgy: egy nagy szállítóhajó, orra a levegőben, tatja a víz alatt. Félig elsüllyedt… Körülötte olajkordon, a part felől meg nyüzsgés, rádiós munkások fel le rohangálnak, egy securitis tag meg szól, hogy ne filmezzünk. Tehát vízbe be!

A hajóról ugrunk, aztán úszva haladunk a mólók alatt alig 150 métert a hajóig. Zöld a víz, a felszínen minden lebeg belemosva az előző esti vihartól. Aztán egyszer csak selymessé válik a víz, a bőrön meg kéregként tapad a fekete olaj. Meg a cuccon. Meg mindenen. Olaj íze tölti el a szájat, pedig ez csak a gőze.

Nem véletlenül kézben hoztam a reduktorom eddig a felszín felett tartva, a kamerával dettó eképp birkózva. Tökig az olajban úszunk! Nagy barna folt közepén ringunk, keserű a szám röhögni Dragan olajos képén, mert valószínű én is úgy nézek ki.

Persze ott volt még Mikó, az első ipari merülésén, csak pillog nagyokat. Briefing a’la Dragan: ha erősen világítok filmezz, ha nem erősen, akkor ne. Azt hiszem ha fél szavakbül is értek, ez nem írja le konkrétan a merülést. Ezen gondolkodva harapok rá a csutorára, mikor az Öreg jelez, aztán máris elsüppedünk a csúnya levesben.

Tutto bene! – tisztára, mint Gyékényesen egy vihar utáni napon. Na, hajrá, előre a homályban! Mellettünk a hajótest, amin fogalmam nincs mit keresünk. Haladunk végig, aztán persze találunk rajta komoly nyomokat: szerelési célokkal a vízvonal felett meg-megnyitották, látszik, ahogy a vas végig van húzva lángvágóval, a hegek mögött pedig a hajó gyomra ásít. Jön a propeller, ami egyben a roncs legmélyebb része. Félig az iszapban, azaz legalább még méterek vannak lefelé a hajóból. Dragan tudja, merre induljon, emelkedünk kicsit, látszik, tudja, hol keressen. Meg is van, a tat részen virít egy hatalmas nagy szerelőablak. Mélység 7 és fél méter. A szürke festéken fekete égésnyom tanúsítja, hogy itt is körbevágták a vasat lánggal, mégpedig jókora darabon. Komolyabb gépelemcseréknél előfordul, hogy nem férnek máshonnan a konstrukcióhoz, mint ha kivágnak a hajó oldalából egy elegendő darabot. Nos, még ma sem tiszta előttem, hogy ezek a szerelőnyílások okozták-e a katasztrófát, s hogyan? Csak veszem a videóval ezt is, mert kollégám igencsak erősen világít. Aztán elérjük az orrészt, ahol Mikóval összekacsintunk, mialatt Draganunk leoltja lámpáját és eltűnik. Kicsit naívan keressük, jelezgetünk a lámpával, majd mire elhal a buborékhangja, feladjuk és vissza indulunk a startpont fele. Két alak figyel bennünk a rámpáról, baráti erők: Friki + 1 fő.

Ahogy kiérünk, szólnak, hogy irány a vezetőség, meg akarják nézni laptopon a felvett anyagokat. Semmi akadálya, Kerasub profin nyomja, hát persze, hogy mozizhatnak.

Megy a tárgyalás, hát lelépek a vetítés után. Ki tudja, mi lesz a balhéból: Öreg mondja, hogy van egy ötlete, ki lehet rántani a gépet. Rég láttam ilyen lelkesnek, csak úgy vibrál. Én meg már láttam pár sikertelen, ehhez képest zéró kaliberű feladaton ügyködő csapatot felsülni – sőt, benne is voltam pár akcióba. El nem hiszem, hogy lehetséges valamit kivitelezni, ez olyan kaliberű ügy. TECHNIKA kell ide, erőforrásokkal! Egy biztos: a holnapi újságokban ott virít a sztori, meg a roncs még hetekig itt fog állni. Mi meg holnap tutti megint visszatérünk valami ürüggyel – csak remélem, hogy merülni fogunk majd rendeset, értelmesebbet is az olajdive specializálódás helyett. Nekem egy olajozás elég volt mostanra.

Másrészt késő is lett, ringatás nélkül sikerült aludnunk térni. Kéne már egy szünnap, a fene egye ezt a rohangálást!