Busy day – felpörögve

Fontos szerintem, hogy egy nap, mindenki annyit merüljön, amennyit akar. Dragannal ez nincs tervezve, nincsenek számok, sem tervezés: azaz lehet bárki fia a hajón, annyi merülés van, amennyi palack. Ezen a szép napon Prodive-ékkal (Budvai DC) kiegészülve, általános három merülést behintve. Kapkodom a fejem, hogy, hogyan? De azért be van vállalva 2 intro is. Az eredmény: persze utolsó palackig merülés, akinek nem jut, nem jut.

Már az útvonal tervezésnél beszaladt az anomália: egyik cikkcakkot a másik után rajzoltuk a levegőbe, mire sikerült megegyezni a merülésekben. Tihany, Zajnice, Poseidon, Plava Spilja, Patrolac, Zajnice, hazatérés lett kitalálva. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fullos nap, nyálcsorgatós jó kis merülések: már aki győzi majd palackkal. Vagy lámpával? Tejszínhab a tortán: mára lett tervezve éjszakai merülés. Ezt két kis Kowalskival meg a késői visszatéréssel nehéz lesz megcsinálni…

Részemről két B-profilú merülést csináltam a skacokkal. Nagyon menő csapatom volt, vékony levegőfogyasztással, higany mozgással, no meg félelmetesen olajozott beöltözéssel. Mire Poseidonnál odáig jutottam, hogy kiszortíroztam a holmikat az újaknak, az eleje már a vízből pislogott beöltözve. Nem várattam meg őket, ugrottam két perc alatt. Irány a szoros!

Az első alagút után a ligetet jobbra szoktuk kerülni. Azokkal, akik bombabiztosnak tűnnek, a létező legrövidebb úton, egy kis ablakon tuszakodunk keresztül cselesen: a hullámmozgás ritmusára lehet átbillenni rajta: mikor nyom áll az ember, de mikor húz a visszaáramlás, akkor mintha puskából lőnének ki! Ez amolyan teszt és élményelem, amivel kiderül, fél-e valaki a barlangtól. Nos, mi a falat céloztuk, ahol egy felfedezetlen barlangot sejtek tavaly óta.

Tehát átevezünk a platón, aztán ásít a nagy kék alattunk. Zamek! – irány lefele, zuhanunk 8 méterről mint valami ragadozó madár. Fék harmincötön, aztán csak oldalazunk jobbra le. Hűvös nyugalom 16 fokon, meg a nitrogén, languszta lakótelep, meg egy párnacsillag fogad kapásból. Aztán révetegen haladunk negyvenen, dekojelnél kicsit felbillenünk, annyira, hogy beleszaladok a barlangomba. Finom! A többiek vagy 10 méterre, merednek magukba rendben szépen, én meg pásztások kettőt és memorizálom a koordinátát. Új info: ez lehet, ogy tektonikus üreg, szűk, ék alakú, mintha egy óriás repesztette volna ketté egy nagy suhintással a sziklákat. Nekem hihetetlen színesnek tűnik, de csak futó pillantásokra van idő.

Emelkedni kell. Cafrangos úton, vagy fél órás emelkedéssel megyünk vissza, a hajóhoz. Elismerő tekintetek, átélt élmény az arcokon. Tetszett a csapatnak, bár fogalmuk se sok volt, merre jártunk. Rescue kollega törökországban dolgozott anno, rámnéz: mondja ez volt eddigi legjobb merülésem! De hogyan tudok visszatalálni? Merre a csudában voltunk? Na, ilyenkor mosolyog az ember büszkén, mint sem szerényen, ki kell közben fújnom a levegőt, nehogy mellkasi problémáim legyenek.

Másodikra szinte azonnal ugrunk a szomszéd kék barlangban. Még él bennem az idea, hogy lesz éjszakai merülés védencemnek, de már vészesen fogynak a palackok. Tervem az alternatív B pálya: sziklakert, meg a négyes, ötös barlang. Ezúttal hetven percet evezünk kisebb mélységen mint 12. Egyetlen bonyodalom a négyes témánál támad: teltház van. Életemben itt búvárral még ritkán találkoztam, most meg még két csapat rúgja egymást előttünk. Na, néznek is bután, mert zavarba jönnek, ki kivel van. Ha úgy megtervezték a merülést, mint a helyi kódex hívei, akkor lehet is nagy nézés. Mint minden bonyodalom, ez is megoldódik. Egy párkány mentén lesegetünk, az év első kis gyökérszájú medúzáját csalogatom le a felszíni hulladék álcájából. 3 perc alatt kiürül a járat, mint meccs után a szurkolók, csordaként rohannak kifele mellettünk. Aztán szép újra, percek a hajóig, palack nista. Na de ennyi és ilyen merülés után az ember már csak egy meleg teát, max. egy jó masszőrnőt és pihenést kíván. Fiaim tehát nem lázadnak, míg felvázolom tényeket. Budva team ül reggel óta neoprémben, hát megyünk is Patrolacra. Buknak egy jót, Zajnice következik. Dragan koma még két introval tette magát boldoggá, meg vitt is csapatot. Szóval, enyhe elismerő kárörömmel nézem a kissé szürke arcát: ötven éves a pali, 5-6 órát aludt, de bírja mint mi. Na, akik figyeltek az elején, azok most érdeklődhetnek, hogy Tihannyal mi is van? Skacok, se palack, se értelme ezek után, de jó hír, hogy holnap is lesz nap. Akkor talán ott kezdhetünk.

Az év tanítványa – meg egy tanmerülés

Sok év tapasztalat után el kellett töprengenem azon, hogy elég-e, ha osztályelső valaki, vagy jár-e valami különdíj? Kálmánunk egyrészt a szívemhez nőtt az elmúlt 8 tanfolyami merülésen, másrészt sikerrel lett bevíve az amúgy legjobb merülő helyeinkre. Túl van az első stresszen, pár barlangon, mélységen, roncson, tehát ha még pár nap tréninget vállal, akkor a haladó vizsgát is ki kell állítanom részére. Félre a tömjént, vannak hibák még, de el kell ájulnom, hogy merül az ember. Légiesen lebeg, figyelme ott van mindenen, csak a palackból fogy úgy a levegő, mintha a lipicai ménes szívná vágta közben. Komolyat javítottunk rajta, de a 18 literes puttony nélkül egyelőre nem megyünk vízbe. Szóval szív mint egy V8-as Hammer, bár ez utóbbi beszólást ő alkalmazta, természetesen nem a búvárkodás témakörét tárgyalva…

Helyből mentve: miután hatvan perceket jógáztunk 15 literes palackkal a sekélyben, gondoltam egyet, mi baj lehet egy tandemmerülésből, így ezúttal lementünk a 24 méteres gorgoniásba.

Szoros emberfogással, minden rendben zajlott, eltekintve, hogy a horgony meglépett, mi meg rákerestünk még a 29 méterre is. Kis áramlás, kis hidrosztatikai nyomás alatti szivótorok: sokáig nem kellett figyelnem Kálmánunk levegőjét, 14 percnél emelkedésbe csaptunk át. Csoportunk második párosa még vette a jelet, majd elmaradt. Prioritás, lehetőségek: párban vannak, a másik csoport látómezejében. Önálló teljes értékű búvárok, tehát ha a felemelkedésre képtelenek lennének Karesz Papa nélkül, akkor vissza a minősítéseket. Tehát elszakadtak, majd találkozunk a felszínen, ki vannak képezve, hogy megoldják. Ha meg találkozunk, akkor én is nyugodtabb leszek, mert arra már mi is megoldottuk az emelkedést. Higgadtan csúszunk felfelé, de 12 méteren udvariasan felkínálom a száz báros palackom octopusát. Mintha fogyókúra táborban akarnék zsírpudingot kóstoltatni, olyan kis szerényen utasítja el emberem a kínálást. Megismétlem, ezúttal morgok is hozzá, hogy nyomatékos legyen – 50 bar leeresztése közben elkel egy kis külső forrás. Mert a palackja mondom úgy ürült, ahogy a szelepen kifért. Felocsodunk így mintaszerű octopus buddy felállásban 5 méterre, kicsit időzünk, elmegy a compimról az utolsó figyelmeztető icon. Hát ennyi fenékidőnél szép is, hogy el. Nézem a levegőm: 40 bar – 12 es palack. Szemközt velem ember mosolyog rejtélyesen, látszik bazi jól érzi magát a levegőmtől. Mutatom neki a nyomásmérőmet, hogy már neki van több, kezet fogunk, még vállon is veregetem, aztán visszakérem az octopus fejet. Mindez együtt mintha egy pillanat lett volna, az előbb még ott lóbált egy giga nagy velős csontot Fehér Úr, most meg üres palackkal szintezünk a biztonság okán. Menjünk fel lassan gondolom csak – mire kis védencem már fejjel lefele lóg, a csillagokat rúgja a víz tetején futó hullámok felett. Hmm! – gyorsan levette a tervemet. Ez indiszkrét feldobódás, az egész merülésen egy nagy szégyenfolt. Felmegyek, intek egy nagy körkörös okét a hajónak, akik a fedélzetről csak annyit látnak, hogy két ember röhigcsélve kurjongat vagy harminc méterre. Simán kiszállunk, kezdhetem aggodalmaimat kiterjeszteni a többiekre.

Előkerül egy Maresba burkolt fickó a B csoportból. Kicsit besokkolt, de jól van – az ő történentét Dragan kezeli, én meg szemezek a buborékokkal, amik kerülik a hajót. Darija vezeti a teamet, bár fogalmam sincs, mit merülnek. Aztán mindenki előkerül, levonja a tanulságot. Pl. 30 méteres merülésre 10 literes palackkal el lehet menni, de időben fel kell emelkedni. Azt meg bármi fura is, buddy systemben kivitelezhető manőver, főleg, ha a csoportvez erről tájékoztatva van. Csinálunk kutyaütő dolgokat időnként, én meg leírom, azt lehet tanulni. A B csoport története sem volt sima, elválásunkkor, a kékben kezdtek emelkedni. Ez nekik 16 percig tartott – tartalmazott pár kis visszaesést, meg az ehhez kapcsolódó Suunto büntetéseket. Nekik ugyan van minősítésük, de láthatóan gáz volt az emelkedésük kivitelezése. Hát ez van, aki merül, az mindig tanul – fogadni mernék, hogy kis osztályelsőm mindent rögzített. Ott van a pali, le a kalappal.

Mások napja

Kilences találka: tanfolyamosok vagy négyen előjegyezve. Aztán Kálmán mutatkozik be, míg befut egy félénk hívás: tanfolyam lemond, családi ok. Kálmán már kezdéskor osztályelső lett. Beülünk egy kávéra, hagyva a beszélgetést szabadon: én mindent megtudok búvárjelöltemről, de mivel nem sikerül magamnál tartani a szót, későbbre halasztom az irányított oktatást. Csipetnyi Csapatok mellett kifutunk – T 76 elsőre: a megfejtés átütő: ugyanolyan hideg van mint a Patrolacnál, de harminc alatt már nem érezni a nitrogéntől! Cool! – ekkora felismerést! A hőkozpont 20-25 méter alatt kicsit letompul! Aztán folytatom a megkezdett OWD kurzust, bár a hullámzás nem jó közérzettel játszik a very fun diving feeling alá.

A ruha ólomövvel szűkítve az imbolygó gyomrot stimulálja, az egyensúlyi rendszer labilizálódik, hányinger jeleivel sikerül a hullámok közé vinnem emberünk. Nagykönyvek nem foglalnak állás, az oktatói ajánlások erre nem térnek ki. Közel a zérópont, egy lehetséges búvárt veszítünk? Akarásban nincs hiány, de rövidre kell zárni: lebegünk egy laza fél órát, sasolunk, stresszolduln. Sajna az idegi feszültségek nem szűnnek, de erőszak gyanújával diktálunk egy Dramenexet emberünkbe. Folytatás délután: fürdőnaciban fergeteges lebegés Mamula barlangjában. Eredmény: visszanyertük emberünk, folyt. Köv. Holnap kilenckor.

Tihany meg másik 3 – nem a Te napod stílusban

A katasztrófa lassan, elnyújtva bontakozott ki, mint egy magát kérető ledér nő a ruháiból. Személyes ballábas kezdés eredménye-e, vagy csak a dolgok makacs természetéből adódó kicsinyes durcás bosszúhadjárat, az meg nem mondható. Kicsi ösztönös szorongással ültem a Dodo kávézó teraszán, gondolkodva, minden rendben van-e? A lista eddig: transfer, palackpakolás, előcuccolás szerelés Ok. Bejelentkezett egy 14 fős csapat, kísérő Zodiakkal, introra, van még egy család is, meg a megszokott Csipet Csapat. Ez teltház szerű, konfliktushatár létszám? Lehet, hogy izgulnom kellene.

Tíz óra nulla perc: kifutunk, a 8-kor bejelentkezett 14 főnek se híre, se hamva, többiek vidáman behajózva menetkészek. Első akció Tihany – szeretett, megunhatatlan roncsunk. Először szerelem össze kintlétem alatt a videokamerát: ideje forgatni valamit. A balsejtelem ott lebeg, duplán ellenőrzök mindent, összeszedetten merülünk. Terv: behatolni a roncsba.

Lemerülés előtt lebegünk az orrkötélnél, nincs áramlás. Gyanús, a hely sem stimmel. Persze, mert tíz perce sodródunk, nem fog a horgony. Mindenki a felszínen, Dragan gázt ad, a hajó megy, újra dobja a horgonyt. Mókás felszíni úszás, kárörömmel: Darija team a vízben öltözve még jobban elsodródott, ők szemlátomást duplát úszhatnak. Na, ideje gyorsan lemerülni, mert Dragan arca, ahogy a horgonykötelet tartja nem egyértelmű: talán még a roncs fölött vagyunk. Csapat le! Csúszás le a horgonykötélen, sötétlő roncs messziről feltűnik: szemem a kamerára tapad, másik szemem ugrál, elemez a fej, a nitrogén már harminc méteren ellentart. Azért pereg a film, csodás a látótáv, végiglátszik a roncs, nekiiramodom, nyomomban a csapattal. Feltűnik, hogy a horgony búcsú nélkül sprintel a talajon szántva mint egy felturbózott sportkocsi, felkavart csíkot húzva maga után. Ez kék emelkedést jelent biza. Azért húzom a csíkot én is, ledermedve, mintha a 15 fok hatna rám, pedig csak a filmezés izgalmától nem fordul hátra a fejem. A roncs tatjánál operatőri szögben fordulok, hagyva, a kamerába beúszni a csapatot, lekommunikálva minden aktuálist, majd alá a hajócsavarnál keresztül. 40,3 méter, fedélzet, majd át a fedélzeten a hajógyomorba zuhanok. A jó K. Életbe! – ez kisebb, mint terveztem, értelmes kijáratból hiány van, minden tetőnyiladék benőve éles kagylóperemekkel, és valahogy végre szélesnek érzem a vállaim – nem is férek ki talán.