Fintor

Fanadir Laguna, repülőroncs újra, ezek nem a legjobb búcsúmerülések. Szerencsére másnap Ramadán voltunk, itt pedig egy utolsó randi a Sweetlipsekkel, pár emlékezetes fotó és kimostam a cumóm száradásra ítélve. Tekintetem már búcsúzott a kéktől, gondolataim már hazafele szálltak, és a közelgő feladatok szorítását egyre jobban éreztem. Indulok haza. Szummázva 5 hónap téli Vörös tenger, 200 merülés után a végére azért elkap a fáraók átka, hát ezen én is csak nevetek, bár szó szerint visszafogottan. Hazaérkezem.

Repülős roncsmerülések

Az Aerplane sorozatban a gépek rendszeresen vízben landoltak, a benn ülők meg mintha tengeralattjáróban ücsörögve várták volna a mentőcsapatokat. Van tehát csomó alapja a feltételezésnek, hogy a vízben lévő repülőgéproncsok egytől-egyig ép vonalvezetésű, látványos objektumok. Nos, hétfői napom során Zodiakkal és Aláékkal mentünk ki hármasban megnézni a MÍG-et. Vadászgép, eltalálták, pilóta víz fölött ugrott. A történet körülbelül ennyi: minket pontosan a roncs felett ugrattak. A két szárny, a futómű egy része, a korallba ágyazódott kerék, és a hajtómű citromként összefacsart torzója mesélt a korallbaépülés egykori kalandjáról. Egy biztos, ez nem a filmes verzió, életszerűen romos szétszakadt kusza törmelékkel van dolga a szemlélőnek.

Vagy 8 perc után már a szeszélyes koralltömbök között cikázom, hol romosabb, hol dúsabb, hol zavaros, hol tiszta áramló vízben keresem a látnivalókat, nem is gondolva arra, hogy visszataláljak a kiindulópontra. 50 percnél bólyát lövök, kisvártatva fel is vesz a Zodiák.

Ha már vizesek vagyunk, megnyomjuk a Hausreefet, a három hónapja elsüllyedt hajót. Szerintem nagyon cool roncsot lehetne csinálni belőle, oktatási célokra is ha kell. A vártnál több időt eltöltöttünk fényképezéssel, de kellemes kis merülés volt. Azt hiszem készült pár érdekes kép végre Rólam is, de az ott lakó vitorláshalpárról biztosan.