Tranzit 3

Már tranzitmánia. Azzal, hogy az ember elindul, akkor van csak gond, ha ott viseli a homlokán a bélyeget. Ilyen jelzés legalábbis a „turista vagyok”, „mozgó ATM”, „napi balek” stb. címkék, amit ha nem is visel, az útszéli hiénák simán ráverik.

Pontosan tudtam, hogy hol, mikor, kb mennyivel .sztak át, de két okom volt, hogy hagyjam: először is, nem akartam bizalmalan és tuskó lenni, egy kicsinyes idegen, aki ellenszenvet tanúsít a helyiek iránt – még ha azok kemény napi hiéna munkájukat is végzik, kis családjuk fenntartására. Ugyanakkor mint ember, nem tudtam lereagálni, azt, hogy hess, nem kellesz haver. Pedig nem kellenek – ehhez és hasonló hasznos tanácsokhoz fog vezetni majd a „hardcore” oldalunk linkje későbbiekben mintegy jó tanácsok gyűjteményeként.
Második okom: maga a tanulás. Saját kárán tanul az ember, azt azért igyekszik nem halmozni. Szóval idegenként akárhogy is viszonyul az ember az Élethez, azért bármi konkrét tapasztalat, info nélkül nehéz a túlerő ellen. Egy éspedig első alkalommal lehet valakit csak behúzni a csőbe. Ez a ráutaltság taktikája. Tehát zöldfülűként a helyzet kezelésével nem boldogultam, nem sikerült megtalálni a kulcsszavakat – sokat kell még tanulnom. Mindezekből kifolyóan, ha az ember idegen földeken vág át, ráfér a jószerencse, meg a józan ész. Ha ez a z út hosszú és állandóan résen kell lenni, akkor aztán kezd mániákus lenni, vagy pedig bekerül a laza hardcore utazó kategóriába. Na sajna még csak a mániákus fokozatnál vagyok, mert napok óta költöm a tanulópénzt.

Tehát Kuta, ébredés a párás forró trópuson. Kinézve az ajtón barátságos pálmaegyüttes harsogó zöldje köszönt, egzotikus madárhangok a levegőben, meg kakas kukorékol. Az éghajlat rendben. Megreggelizünk a franciákkal, még ajánlok nekik úti célokat aztán ők el, én meg a partra indulok. Keserű a szám, mert nem ment az alku, a szoba így tehát nem egy sikerélmény.