Day off

Nem tudom, mennyi ideje vagyok itt, merülésekben számolva majd 30, két kezdő tanuló jelzi az idő múlását. Ideje kicsit ráfeküdni a netre, annál is inkább, mert kész safari kiírás van Egyiptomra! Irány Rocky Zabargad a Miracle-vel! Egy saunaszintű konténerben püfölöm a billentyűket, a hőmérő higanyszála valahol a negyvenen bóklászik. Azért jobban haladok, mint mondjuk este 11 után, csukott szemekkel… Hírlevél kiküld, programajánló frissít, lesz őszi Adria, meg Hurghada köretként! Aztán ideje visszazökkenni a helyi valóságba, a kapacitások jegyében lehet búvárokat toborozni. Szezon van, merülni kell. Most indultak haza Chris, Zsuzsi, Crash, Kata – szerencsére merültünk jókat, mert jó idő volt. Nyár van, forró, vízbekergető. Alig vagyok szárazon, de már hiányzik a merülés.


Állapotjelentés

Rosszabbra számítottam, de hát mi lehetne a múlt nyárnál nagyobb arcraesés? Bele se merek gondolni. Persze a valóra nem váltott ígéretek terén a company hozta a maximumot, hajókat tekintve semmi változás, Norma van, meg sok munka rajta. Hát, nekiállunk, aminek lehet, folytatva a megkezdett műveleteket. A bázis, mint olyan, dettó nem esett át fejlesztésen, ez mindenképpen savanyú megállapítás, mert aminek lennie kéne, azt, és úgy, nehéz hiányolni.norma.jpg

Van azonban tenger, szép, a forgalom is az. Kishajók, yachtok mindenütt. Sajnos a civilek nem tanulják meg, hogy tiszteljék a tengert, de hát otthon sem gondolkodnak rajta, mikor lehúzzák a wécét. Nos, a papírmennyiség jelzi, hogy mennyien sz..nak a merülőhelyeinkre, meg a környezetre. Szevasz civilizáció, kultúra meg higiénia!

Minden szépül picit, de az árak is kúsznak felfelé. Azért megfizethető a tengerpart, egyre rendezettebb, bár Hercvegnovi strandjait nem ajánlom meleg szívvel miután úsztam egyet. A baj a vízzel van: alga, moszat jelzi, hogy ez nem a tiszta kék tengervíz. Nekünk a kihajózások megadják az élményt, de sajnos pl. az Admirál strand mocskosul nem szép.

A napirendünk egyszerű: reggel kilencre hajó menetkész, hosszú kávé-szünet, majd tíztől kifutás. Hogy meddig, azt nehéz meghatározni: nálunk a hajós merülős napi program az állapot és életforma, ha fél nyolcig tart két merülés, akkor addig. Draganunk nem kapkod, napnyugtával méri az időt.

Lehet tengeri kajak program: a hajóval tudunk kivinni egy és kétszemélyes tengeri kajakokat, ami jó játék, no meg egy lehetőség újabb partnerra. A hotelben is várnak bennünket, de nem igen van kedvem túlvállalásokba esni. Majd szépen lassan elkezdődik minden. Lehet jönni merülni!


Útra kelve

Szerda. Péntek. Vasárnap, hétfő. Csúsztak a napok, mire sikerült összekészülnöm az útra, nekivágva a megrakott kocsival a montenegroi nyárnak. Hatodik nyár, hogy a déli Adria partján felfedeztük Montenegro vizeit, a fellelhető merülőhelyekkel, no meg Dragannal kitaláltuk a mit, s hogyan forgatókönyvet.

Volt időm a 13 órás, 790 kilométeres úton gondolkodni, de mint mindig, most is a derűs gondolatok, emlékek, no meg az elkövetkező nyári napok zamata ringatott, miközben három kávé dolgozott bennem. Egy magyar trió várt már a telepen, no meg a másnapi merülés. Hát, elkezdtük: átmenet nélkül, bele a közepébe.


Kerasub Felszerelés akció

Category : Uncategorized

Két felszereléskonfigurációt tud most kínálni a Kerasub Búvárbarlang. A felszerelések egyben kipróbáltak – azaz kipróbálhatóak is. A Basic csomagot a roppant lőnyös ára miatt azoknak ajánljuk akik kevesebbet merülnek, könyebb és ideálisabb körülmények között: ez egyben kisebb és könnyebben cipelhető felszerelés is, ugyankkor integrált súly elhelyezésére is módot ad a jacket, az automata pedig a Cressi-sub top reduktor osztályát képviseli.

 

cressi_sub.jpg

 CRESSI-SUB, SCUBA DIVER BASIC SET 

Jacket: Cressi-sub Aquapro, Ára: 80.000,- Ft

 

 

 

Cressi_Atemregler_Set_Ellipse_Titanium_Okt_MC7.jpgcressi_mini_manometer.jpg

Reduktor: Cressi Ellipse Titan + Octopus + Finimeter set:
Ára: 88.000,- Ft

 


Basic set együttes akciós ár: csak: 140.000,- Ft !!! (168.000 Ft helyett)

 

  

A Pro set a minősége miatt ajánlható: robosztus, maszív, igazán a fanatikus búvároknak is ajánlható, kiemelt minőségű felszerelés. A reduktor több díjat nyert, máig igen kedvelt típus, a jacket pedig egy klasszikus modell, amit már sokak elégedettségére forgalmaztunk.

 

aqualung_legend_lx_surp_set_klein_170x204.jpgproqd.jpgAQUALUNG, SCUBA DIVER PRO SET
Jacket: SEAQUEST PRO QD 118.000,- Ft

 

Reduktor: Aqualung LEGEND LX + Octopus XLC
+ Metal 300 bar Finimeter set

Ára:  136.000,- Ft


PRO Set akciós ár együtt:  225.000 Ft (254.000 Ft helyett) !!!

 

Szívesen adunk szaktanácsot és állítjuk össze felszerelésedet az általunk is forgalmazott AQUALUNG, APEKS, CRESSI-SUB, BARE, TECHNISUB, MARES, OMERSUB, SEAQUEST, SEACSUB, UWATEC, SUUNTO, stb. márkákból igényed szerint.

 

Az ajánlat egy hétig érvényes. Élj vele MOST!


Második félidő: programajánlat

Category : Uncategorized

glowing_globe.jpgA Kerasub túl van az első félév viharain, ami a terhelésmérő szerint leginkább az elmúlt másfél hónapra mondható. Visszatekintve igen mozgalmas volt a történet, volt kezdő tanfolyam, nyíltvízi merülésekkel, uszodai tréningek, pár grillparty, jól sikerült adriai túra, no meg a búvárbolt feltöltése, mindeközben napokon keresztül tréningeztük az egyetemi diákságot a vizihockeytól kezdve a vízi pankráció legkülönfélébb számaiban, de a víz alatti kamera sem úszta meg bevetés nélkül. Mindezeken túl a szombati búcsúparty egyrészt teltházas volt, másrészt sokon hiányoztak. Magamban ugyan elnézést kérhetek azoktól, akiket sok közös merülésünkre tekintettel nem hívtam személyesen. Nekem a régi búvártársak ugyanolyan kedvesek, mint az újak, csak sajnos kevesebb idő jut a velük való közös kalandozásokhoz. Remélem, az idei őszi Adria, vagy akár a Vörös tenger azért jó alkalom lesz bepótolni az elmulasztott alkalmakat. Íme, az év tervezett merülései:

 

Montenegro – szeptember 1-ig folyamatosan, mindennemű búvárprogram

Kezdő tanfolyam, Szombathelyen, szeptember 5-7

Adria, Sv. Marina, szeptember 18-22, kezdő és haladó tanfolyamok 3-4 nap merüléssel

Szeptember 24-től Vörös tenger opciók: Északi szafari/mélydél, Hurgada Hotelek november közepéig

 

Télen: síelés, korcsolya, no meg pár fagyos merülés és uszodai tréningek, vízi hockey, stb. Itthon leszünk, bár 2009-ben vár Indonézia…

 

Fontos! Szeptember 24-es HAJÓSZAFARI dátumra (vagy más időpontra) előzetes jelentkezéseket várok, hogy indíthassam a repülőjegy és hajófoglalásokat! A hajós szafari igényeket tehát kérem sürgősen jelezni!  Igaz, a lényeget nem mondtam: gond nélküli egy hetes, non limited merülés, pár év szakmai garanciájával és a Kerasub stílusban. A konkrét túra kiírására a pozitív visszajelzések függvényében kerül sor, az árak törzsáron kerülnek kiírásra.


Aktuális események:

Barlangi bújócska

Blogtár

Kapcsolat

A Búvárbarlang vezetője, oktatás, tréning, szerviz:
Kovács Károly
209660998

Bolt: Kovács Károly Lászlóné
70 300 3598

 

Email1: info@kerasub.hu
Email2: kerasub@hotmail.com

Mintabolt, iroda:
Szombathely, Paragvári utca 34.

Kövess minket a Facebookon