Szigetmerülések

A fél tucat center közül egy közepes méretű, német céget tüntettünk ki bizalmunkkal, velük hajóztunk ki a merülésekre. Jó választás volt, lazán de precízen ment minden, jó vezetővel, jó helyekre.

Gili Mimpang, Gili Tepekong, Gili Biha, ezek mind kis sziklaszigetek, cápával, meg irdatlan áramlással. Nos, mi igazából mindig a takarásos oldalon mentünk, mire meg kiértünk akár a sodrásból a drift végpontjára, egy előbukkanó szembeáramláshoz (azaz kezdett jó lenni) arra ideje is volt befejezni a merülést. Ugyan nem a deco miatt, hanem mert ilyenkor mutatkoztak már levegőelfogyási indexek, meg egyéb jelek, hogy a csapatot ez az áramlás szét fogja szakítani. Ami a durva, hogy az ember a 30 fokos vízben a 26 fokos áramlatoktól majdhogy vacogni kezd. Nem csoda, ha lecseréltem a shortymat a hosszú 5-ös neoprénre…

Kicsit kavargó vízben, árnyas üregekben akadtunk rá a cápákra. Megvolt az első látás izgalma, ahogy a szirtek csúcsragadozója szembefordult, majd félrefordulva odébb húzott. Igazából zavartuk a szieszta idején, ő meg igyekezett ezt éreztetve kikerülni a látószögünkből. A fehér foltos szirti cápa (white tip reefshark) már csak ilyen: nagy hal. Midőn az ember néhánnyal találkozott, már nem dobban akkorát a szív a döbbenettől, hogy a tenger is beleremeg.

Persze Gili Tepekongnál, megdobbant ahogy kell, mikor a cápatanyát rejtő szikla alá bepislogtunk. Vagy hét darab cápa körözött odabenn, egymást érve. Kívül sem volt nyugisabb, kellemes áramlást generáltak a hullámok, amitől zászlóként oda-vissza lobogtunk behúzott fejjel, aki meg nem jól kalibrálta be a kapaszkodóját, annak jobb esetben a palackja kopogott a sziklán. Ezért aztán letapadva, igazán laposan pislogtunk be az ablakokon, mintha egy bizarr akvárium nézői lennénk tizenkettő méteren, talpig búvárcuccban pöfékelve a buborékokat.

Repertoár része volt Nusa Penida, alias Manta point. Ez volt a leghúzósabb árfekvésű merülés, bázisok akár 80 EUR pénzért is kínálják, ami önmagában egy zavaros, kopasz merülőhely lenne. Mantával persze fogyasztható, ahogy a helyi guidok próbáljak a csoportokat intelligens, megfigyelő merülési magatartásra bírni. Ennek értelmében leshelyekről lehet figyelni a lomha óriásokat, ahogy az ember feje felett, vagy szerencsével jól a közelében elsuhan. Hát, párszor betakartak az árnyékukkal, amitől a levegő bennünk rekedt. Nehogy már a buboréktól forduljon vissza! – nem? Nincs panasz, hatvan percet lebegtünk, várva minden újabb előbukkanást. Az unalom határáról időnként egy–egy játékos tintahal rajjal létesített interakció rángatott csak vissza bennünk.

Padang Bai

Kompösszeköttetés Lombok szigetével. Kikőtői élet, alakok, zene, fények, mindent rádtukmáló árusokkal. Mint a legyek, úgy jönnek, ha egy alkuba belekezdesz, akkor azt veszed észre, hogy sorban állnak, hogy rád akasszák a portékáikat. Kezdetben ugyan nyújtogatják egy darabig, egyre komolyabban agitálva, ha pedig árat mondasz, akkor percek alatt több pályán alkudhatsz párhuzamosan. Az erőszakba hajló nyomássá váló terror alatt kinyílik a pénztárca, hogy mennyire, az idegrendszer kérdése.

Persze szigorú léptekkel el lehet jutni a bárhova. Ez Padang Bai esetében a kikötőt tömöríti magába, ahol van egy reggie bár, no meg egy Babylon nevű mulató, ami igazából egy sarki kocsmának megfelelő intézmény funkciót valósítja meg. Az internet elérhetőség megvalósulni látszik, de Indonézia azért nem a leggyorsabb cybertérrel büszkélkedik.

Kiderült, hogy szállásunk mellett egy régi temető van, elkereszteltük Adams kastélynak. Bizarr érzéssel foglaltuk el a szobákat, amolyan Agathe Christie forgatókönyvbe cseppenve. Sehol egy lélek. Mi érkeztünk elsőnek, lesz még pár nemzetközi szereplő, aztán elkezdenek vándorolni majd a halottak… srác halálfejes pólóban takarítja a medencét, a hamutartón maszatos felirat: „I kill You Boy!” Nos, a történet szerint valóban ébred a régies hotel, érkeznek sorban a vendégek…

Éjszakai Blue Laguna túra, kivilágítatlan lépcsőkön botorkálunk a dzsungel neszeivel sűrűsödő pára nyomasztó, s az öböl vízén a hullámok világító lényeket ringatnak. Nem sikerül túszul ejteni egyet sem, marad hát bennünk az ismeretlentől való Félelem, ami elejét veszi az éjszakai fürdőzésnek.