Benzinkutas lehúzócsel, Risan – barlangi sétával

A nap, mikor megjött Mikó, kotori úttal indult – hogy felvegyem az érkezőt. Mivel otthonról jött, nem kis út állt mögötte, kvázi ekkora távon két órás késés nem olyan rossz – majdnem én is így kalkuláltam. Jah, ez Montenegro, itt az idő relatíve fogalom. Tehát volt időm reggelizni, meg tankolni.

Tankolás, kártyás fizetés: 59,60 EUR. Mint nyelvkedvelő azt hittem, rosszul értem, de azért lerántották a kártyámról – nem kis felháborodásomra. Felhördülök, elnézést kér a kutas: és gyorsan leszámol 13 EUR pénzt az asztalra. Hmmm! Ez megint madárnak néz.

– Külföldi! – gondolja a kutas. Zavart színlel, és szeretné, hogy távozzak gyorsan. Én meg fogok egy tollat, és leírom az ábrát. Mindenki ért mindenkit, de kész átverés a játék. Tollam írja a papírra: 35,7 liter X 0,94 EUR=? Most jön a vita: kút lenullázva (régi, mechanikus típus) – micsoda véletlen… most már 20 EUR áll az asztalon. Elnézést kér, sajnálja. Nos, én újra írok, és még egy kis aprót viszontlátok. Feladom: a kutas még így is jól járt kis apróval. – tehát mindenkit óva intek az ilyen affértól, főleg a kotori benzinkúton.

Verőfényes napsütés, Risannál megállok: már régóta fenem a fogam egy kis barlangászásra, Mikót meg nem kell kétszer se rábeszélni. Tavaly mesélte egy norvég srác, hogy ő már járt itt, és a barlang 100 méter mély. Azóta hallottam más legendát is: 100 méter mélyre ereszkedik le egy függőleges kürtő és keveredik valamelyest az édes és sós víz. Ha eső esik a hegyekben, akkor a második napon megnyílnak a barlangot kimosó források, elemi erővel tör fel a karsztból a víz. Cseh búvárok jártak lenn anno, de halálos véget ért a merülés.

Ezek után ne lettem volna kíváncsi az objektumra? Most pedig megtaláltam, elemlámpával a kézben sétáltunk befelé – hogy ne kelljen egyedül csodálkoznom.

Nos, a barlang évszakhoz méltón száraz volt, egy hatalmas nagy folyosó, aminek a vége eltűnt a sötétben. A padlón egy elektromos kábel és egy vízvezetéktömlő futott befelé, szóval valakik szivattyúzzák a vizet. Kaotikus szétszórt kőtömbökön kell átlépdelni, míg 100 méterre a bejárattól egy boltozatos nagy terembe értünk. A tér elnyeli a gyenge kis lámpa fényét, a sötétség súlyos tömeggé válik, ami a szemet lefelé húzza. Előttünk szakadék, sötéten ásító repedésben végződik. Tó, víz sehol. Talán lenn a mélyben, ahol a csövek eltűnnek, ahova nem ér el a fény. Se kötél, se tartalék lámpák: a küldetés sikertelen, vissza kell jönni egy komolyabb felderítésre. Barlangászni kell.

Info: van másik barlang is ugyanitt még. Felveszem a kapcsolatot a helyi barlangász erőkkel.

Ilyen kis barlangi kitérő után, más a napfény, a kinti hőség, a nyílt tenger. Márpedig ebből is kaptunk a napokban.

Lost in the sea – elvesztve

Van, hogy az ember apró dolgokra nem figyel, miközben a nagyobb dolgok átsiklanak észrevétlenül. Pár napja történt, hogy kihajóztunk, jóllehet gyanúsan erős szél fújt. Hullámok nyugatról, az öböl szájánál kinn pedig már erőteljes tajtékot toló óriások, néha hatalmas szélpöffenettel kísérve. Van úgy, hogy az ember azt mondja: na jó, ez így nem finom. Nos, mi is összebólintottunk Dragannal, kanyarítottunk egy hátraarcot, behimbálta a hajót a manőver, de stabil visszatérés volt.

Aztán napok teltek el, volt cuccmosás is, meg merültem is: gyanúsan hiányzott valami. Biztosan a másik sarokban van -gondoltam. Gyanútlanul naivan lusta voltam – bár a tények már csak elismerésre vártak. A tény, hogy hiába keresem a Cressi maszkomat, a snorkelem, no meg újabban hiányzó öreg sepa felsőmet. Ma összeállt a kép: egy fogason lógtak!
… az ominózus himbi-limbi, viharos napján láttam utoljára! Tehát a megfejtés egyszerű: a tenger elvette. Ahogy egy hete egy palack gurult be a vízbe a hajóról. Dragan ma csinálta az első kereső merülést, sikertelenül babrált 32 méteren. Hát, neki legalább van esélye… (a képen Dragan, miután felvette a felszerelését – közben orrbavágta magát – ez is egy áldozati forma.) Én pedig sirathatom elveszett tárgyaim. Státuszuk: Lost int the sea. Remélem az éhes tenger beéri ezzel az áldozattal. Minél tovább.

Berendezkedés

Ha valaki túl van a vészfelszálláson, akkor legjobb, ha a landolásra koncentrál, hogy ne szóródjon szerteszét. Nos, én igyekeztem összekapni magamat, ami itt mediterráne nem igazán kis mutatvány. Először is elkezdett furdalni a kíváncsiság, vajon a többi center, vagy klubocska hogy indul a versenyben. A neten nagyon szép, büszke oldalak, meg listák hirdetik a profi csapatokat. Nos, helyből már más a leányzó fekvése, pont, mint esetemben a DC Marinával. Ezért aztán elhatároztam, hogy a montenegrodiving.com felületén akkor már ki fogok térni a fellelhető és működő centerekre, illetve kommentálom is a tényeket. Mivel túl sok érdemi tennivaló nem volt, neki is állhattam ennek a kitűzött feladatnak, miközben ugye a saját merültetési profilra is fókuszálok: holnap tárgyalok újfent a Hunguest Hotellel az együttműködési dolgokról, meg Jackkel lesz találkozóm. Érdekesség: tengeri kajakozás, rafting, vagy hegyi túra, spinning helyett montenbike. Ilyenekkel is lehet foglalkoznunk, rajta vagyok.

Még mielőtt valaki sajnálna, hogy itt a 30 fok melegben merülni sincs időm és szétrohangálom magam, megemlítem, hogy holnap azért érdekes lesz a story: Budván és azon túl nézek szerteszét, majd pedig Rolling Stones koncerten folytatom az estét. Mint örök koncertkerülő, ezt most azért nem hagynám ki, ha már eljöttek ide a szomszédba. Tehát nem kis izgalommal várom a holnapot…

No de mi a helyzet Nálamnál? Nos, minden adott ahhoz, hogy merüljünk. A hogyan csak a mi dolgunk, de ez egyelőre majd a folytatásban. Lesz itt merülés jócskán! Hooogy, mi ez a kép? Hát ez meg a strandfeelingről csajoknak. Mégsem tehettem fel ide saját képeket a helyi tangaviseletről, mióta otthon figyel a cenzura. 🙂

Vészfelszállás

A leutazásról no komment, simán ment, hála a folyamatosan adagolt koffeinnek. A megérkezés azonban felért egy orbitális csalódással. Számítottam én mindenre, csak el nem gondoltam, hogy úgy is lehet. Nos, a bázis nevezetű egylet nem a tavaly itt hagyott háttérrel tud működni: az egyiptomban látott tranzferes szisztémával kell megbirkózni. Ja, ha valaki megszokta a jót, akkor nem tud vidáman visszakapcsolni. Tehát legörbült szájjal, keserű pofával tréningeztem magam, a hazatérést is fontolgatva. Ha a konstrukció nem bírja a várható repülést, akkor nem szabad felszállni. Ha muszáj: akkor azt hívják vészfelszállásnak. Tehát már a levegőből írok, dübörögve szeptember felé, remélem csak, hogy baleset nélkül landolok otthon.

Menet közben aztán eltelt két nap, pár merülés, pár megbeszélés, a dolgokat pedig az aktuális mivoltukban látom. Meg lehet csinálni, ha nem vállaljuk túl magunkat. Úgyhogy remélem, hogy baráti kis társaságokkal, be-beeső érdeklődőkkel kihúzzuk a szezont.

Ahhoz, pedig, hogy a maradás mellett döntöttem, nagyban hozzájárult az, hogy érkezik erősítés, saját nevelés, visszatérő búvár, új érdeklődő, a tenger és napfény nyugtat, Dragan meg beígért egy Zenta merülést. Hát ki tud ezeknek ellenállni, ha nincs más kéznél lévő, elfogadható alternatíva?

Gondoltam…