Nyúl az angolnakertben
Category : Karas diving blog Montenegro Uncategorized
Nitrogén. Mondják, hogy mámort okoz negyven méteren. De hát a Tihany elsüllyedt hajóteste az pont ezen a mélységen hasal, kicsit féloldalra billenve, csak, hogy sokkal jobb profilt mutasson.
Ezt a profilt akarnánk valahol megörökíteni, szerkesztjük panorámaképpel, videóval, hogy Picasso fedőnevű rajzolónk meríthessen a látványból. Tekerem a kamerába a kockákat, kiúszva erősen oldalra, filmezem a roncsot. Tempózom végig a tatig, ahol besüllyedek a látvány miatt, lehetek vagy harminchéten, mikor szokatlant látok. Gondoltam shoppingolok, azaz felszínről lehulló, vagy menet közben potyogó búvárhagyatékokat keresek. De ez valami más, ami feltűnt a hajó bal oldalán. Sötétbarna kicsi pötty ugrándozik, pulzál a vízben. Uccu, gyerünk közelebb!
Óvatosan rászegezem a kamerát, mocanat nélkül lebegek, csak a szívem zakatol, miközben a nagy nyomástól aktuális nitrogén dolgozik a szervezetemen. Azaz nyom rendesen, nyúl meg pközben premier plan, szinte a lencsére tapadva táncol, mint egy kis barna valami. Mint rája, úgy mozog a köpenye, vagy spanyol táncos mozdulatokkal lejt inkább, szép, bár feje jellegzetes. Széles orr, nagy hosszú fej, mint nyúlfej – nos erről kapta nevét. Tengerinyúl, avagy Aplysia fasciata.
Ha valakinek azt mesélem, hogy nyulat láttam, kiröhög, pedig így volt! Fény híján nem látszik, hogy vörös, vagy naracs színbe hajló, apró kis kölyökpéldánya parádézott nekünk, az amúgy harminc centisre is megnövő meztelen-csigából. Lassan enged ki a figyelmem, észreveszem, hogy a környéken van még kettő! Merülőtársam is vadul fotóz, én pedig átengedem riportalanyom, aki egypillanatra sem áll meg.
Lehetünk vagy húsz méterre a roncstól, körbenézek, kutatóan, mikor meglátom a búvárhalat. Hosszú, angolnatestű függőleges úszásból fordul vissza a homokhoz, ahol fordul megint, majd betolat a lyukba. Homoki angolna? Majd lenyelem a reduktorom, akkorát nyelek, hat éve itt merülök, de erről a dologról nem tudtam. Nagy szórással, de több angolnát is felfedezek, akik trópusi társaikhoz hasonlóan közeledtünkre a homokba ereszkednek. Lesek csak nagyon, mint aki csodát látott. Ma sem merültünk hiába, újab felfedezés született.
Adni kell a tradícíókra, főleg ha ezek a szokások egy-egy élet-pillanatra épülnek. Békaembernél a századik merülés már jelentéssel bír: ami a tardícionális beavató megemlékezéssel is jár. Ha valaki eljut idáig, akkor kell, hogy konyítson a búvárkodáshoz, hiszen csinálja aktívan, ezzel pedig előbbre léphet a ranglétrán. Ha túl van a beavatáson főleg. Különben Poseidon éktelen haragja súlyt le reá, amit mi, merülőtársak nem nagyon szeretnénk közelről figyelni… 🙂
Az időjárás nem volt kegyes, néhány sportosabb gyereken kívül csak féltucat felnőtt pihent a környéken. A tengerparti strand üres maradt, sokan ki sem mozdultak reggel vackukból. A szél elfújta bizony a nyarat, meg a közönség nagy részét is.
