Apnea Academia 3.

Okés, hogy all inclusive, de mára kezd unalmassá válni az egyiptomi svédasztal. Hosszan reggelizünk, könnyűt, bevált a vajas mézes croasssant gyümölcslé kombináció. Ez nem nyomja a hasat, s nem böfögtet, ha nyomjuk a nagy légzéseket.

Sulykolás, csiszoljuk a technikákat. Ma is felügyel bennünket a mester, s már tudjuk is előre mit fog mondani: Karol its good, really good dive! –mondja rekedtes hangon, majd folytatja: Only one thing! Miszerint figyelj még a kéztartásra, lábtempóra, ütemre, erőre, kirúgásra, térdre, fejre, hátra, karra, s sorolhatnám… Szóval semmi nem tökéletes, de azért néha érezzük a dolgokban rejlő kecses nagyszerűséget. Mikor már szépen, lazán, s jól megy a merülés.

Például ólomöv nélkül frankón letekerünk 20 méter alá,s vissza, jövünk mint a torpedó! Azért nem maradhat el a statikus tréning. Jó dolog, ha az embernek nem kell levegő után kapkodnia, s nekem ez a része bőven elég.

Ahogy fogy a levegő, az emberben megjelenik a légzésinger, az egész testre kiterjedő, sürgető feszültség. Fizikailag a rekeszizom ütemes összehúzódása, a kontrakció kezd egyre határozottabb formában dolgozni a friss levegőért. Ez lehet lassú, gyenge összehúzódás, de lehet határozott, ütemes, erős megfeszülésű is. Nos, ez a rész a nehéz, hiszen ezt kellene uralni mind relaxációval, mind akaraterővel a lehető leges legtovább. Fizikailag az első kontrakcióig eltelt idő kétszerese a teljes lélegzetvisszatartás ideje. Hogy ezt hogyan, s mint éri el valaki – az gyakorlás, meditáció és kondíció kérdése. Nekem gyakorlás és kedv hiányának kombinációja teljesen lehetetlenné tette az utolsó, küzdelmesebb részt. Dobáljanak meg kavicsokkal, de nekem akkor is jobban megy kötélen himbálózva 10 méteren, mint medence felszínén lebegve.

Nem sok pihenőidő jut: fél órányi szieszta az ebédhez, s máris két oktató, Frederico és Pascal ott ügyel mellettünk felváltva a tengeren, s ők is folyamatosan 15 méterekre lekísérnek, de mindenkit. Az arcukra van írva, hogy hetek óta itt vannak: a maszk körül lebarnulva egy nagy, hatalmas sötétlő smile vigyorog az amúgy fehér arcukon. Ahogy nekünk is. 8-tól, 11:30-ig csináljuk a gyakorlatokat, ebéd, elmélet, tenger. Majd vissza a relaxációkhoz, légzéstechnikák, meditáció.

Apnea Academia 2.

Azok után, hogy egy napot gyúrtak rajtunk constant weights kategóriában, videós támadást intéztek. Azaz este visszanézhető majd, kinek, mi a pillanatnyi legjobbja. Hát, nem mindenkinek lesz sok néznivalója, mert a gyengébb fülek, s a kevésbe szerencsések a kiegyenlítés áthághatatlan problémájába ütköztek.
Magam, szerencsére ilyennel nem találkoztam, (kopp-kopp, hogy lekopohjam) tartson is ki végig ez az állapot!

A sledget mélyebbre állították: ma 35 méteren koppanunk, s ez eléggé határérték: innen nem egyszerű egyenlíteni. Azért free immersionben erre ráverek még a délelőtt folyamán, sikerül egyéni csúccsal vigyorognom.

Mondjuk két cimborám is vigyoroghat: Robi egy gép, az embertelenül tolja harmincok alatt, s csinál freeben egy 48 métert. Erre egy francia srác rádobbant 56 méteres egyéni csúcsot. Neve Mr Deep lett, de kicsit összegyűrte a nyomás, s ki volt ütve. Orvos is látta, hát nem kell indulnia egy darabig, kiütötte magát!

Mindezen epizódok egy brutál intenzív edzés keretein belül zajlanak. 3-4 fős csoportokban egy-egy bóján állunk, innen vezet a mélybe a kötelünk, s két csoportra jut egy oktató. Néha sok is, mikor ott van. A Mester, maga Pelizzari is ott van, s mindenkit maga ellenőriz. Nem kevés biztatást, építő kritikát, s segítséget kapunk a szakiktól. Komoly meló csiszolni mindent: eddig azt hittem, hogy vagyok annyira jóban a vízzel, hogy nem tudnak olyat kérni, amit ne csinálnék meg. Nos, a baj csak a móddal van: tökéletesen nem tudom megcsinálni. Van javítanivaló minden egyes fázisán a merülésnek. Az oktatás pedig attól profi, hogy az alap mozdulatoktól az élettani adaptációig, fokozatosan tárja fel a merülés részleteit előttünk, maga a szervezet is egyre jobban, könnyedebben veszi a feladatokat. Fáradunk, de nem kopunk: ez az edzés.

Apnea Academia: az első nap

Héderezés: Dahab után körülményeink gyökeresen megváltoztak: turistabarát 4* ölel körbe, igényes épületek, körbevéve ápolt zölddel, virágokkal, fazonra nyírt bokrokkal. Szállásunk ragyogó, tágas 3 személyes, no kommment. Ellátás egyiptomi allinclusive: azaz minden, ami alapszolgáltatás, fizetés mindenért, amit megkívánsz, fagyitól az alkoholig fizetős. Azért ez paradicsom, mi meg ledobhatjuk az ékszíjat! Azért tanakodtunk, mennyire is tegyük: ugyanis Pelizzari bácsi nem arról híres, hogy gyengekezű. Körbenézve az ember sejti, hogy ki úszkál hasonló uszonyban: nagy, hosszú cucctáskás emberek mászkálnak a tengerparti ösvényen. Egész sokan vannak!

Felvirrad a hétfő reggel, mi meg tök izgatottan állunk a gyülekező ponton. 12 ember jött össze az angol tagozatra, vannak németek, horvátok, akad szlovák, ausztrál és angol. Meg mi hárman magyarok! Persze párhuzamosan olasz kurzus is zajlik, de teljesen külön csapatban edzik őket. De még hogy edzenek!

Hamar kiderül, hogy csináld, tanulj! – elven zajlik itt minden. Az alapoknál kezdjük, s haladunk mind tovább, a részletek teljessége felé. Napi 3 elmélet, 2 gyakorlat, azaz 4-5 óra vízben ázás!

Már az első napon előkerül a sledge, mindenkinek van 2 csúszása: no limit kategória, avagy amit a filmekben láttam élőben!

Dahabi buliképek

Minden nap a csoportok visszatérnek a merülésből, benépesítve a bázist. Itt van mindenki, s marad is többnyire, hiszen közel a vacsora. A kaja az jó, menü, amiben sokszor szerepel a grillezés, amit maga a bázisvezető szigorúan saját kézben tart. Imi otthon van a témában, vagy ötnyelven tüzeli az éhes embereket.

Nos, hagyományok is vannak. Ilyen a búváravatás Lighthouse módra, vagy születésnapi buli. Ez utóbbi pedig pont Imi szülinapja alkalmából került megrendezésre. Egyiptommban nem hétköznapi kaland csülköt az asztalra tenni, vagy jó kis babgulyás sem mindig kerül az asztalra. Nos, mellé még a nagy grillrácson izzadtak a fasírtok, meg a húsok. Direkte a sétányon, a ház előtt. Itt még a kóbor kutyák is csontokkal rohangáltak, s jutott trakta mindenkinek.

A hangulat is meredeken emelkedett, hiszen a másnapi merülések árnyékában azért fért alkohol a konty alá – s került is. Kerekedett torta, aztán meg a STAFF egyenruhába bújva, luficsokorral, ajándékkal, a köszöntötte a górét. Hagyományok szerint a buli az éjszakába nyúlt, de erről se képem, se mesélnivalóm nincs, bár készült házi videó a táncos mulatságról.

Persze más estéken is garantált a jókedv, s uramatyám, ha összeül féltucat búvárvezető, akkor nem a melóról van szó, hogy kinek milyen búvárvendégei vannak, hanem rendes baráti beszélgetések zajlanak, miközben fogy pár sör. Jó a csapat, s jók a hagyományok. Dahabba mindig is szívesen mentem, ha valaki megtapasztalja, akkor csakis hasonló következtetésre juthat. Feelingje van kérem!

Palack nélkül

A napokban számomra megállt az élet. Nincsenek merülések, messzi merülőhelyek, van helyette tréning. Úszok, merülök tüdővel, szokom a vizet, pihenek hozzá. Erre mondják, hogy szabadság. Meg arra is, mikor készülék nélkül lebeg az ember a kékségben, napsugarak táncolják körbe, s percekig nem lélegzik.

Persze rengeteg fajtája, mércéje, módja s mikéntje van a víz alá merülésnek egy lélegzettel is. Kicsit összekapva magam gondoltam megmérem magam, s Robival bementünk egy tréningre. Mit mondjak, elsőre sokkal jobban tetszett, hogy egy szál fecskében tizenötön löbbögök lazán, mint felvértezve 5 mm neoprénnel, súllyal, s uszonnyal tekerjek le, s fel. Mondjuk ki, hogy nem éreztem formában sem magam, a nekikészülés alatt meg a napok óta tartó nagy hullámok csaptak át minduntalan a fejünkön. Na, így lélegezz mélyeket pajtás!