Day off – Kotor – Budva

Hiba a mátrixban, avagy egy nap, mikor nincs semmi. Mesterségesen kicsit rászervezve sikerül a dayoff. Mivel hazaiak itt vannak, jólesik végre lepattanni egy napra. Irány kirándulás, turistáskodás. Olyan komoly tervek rezegnek a levegőben, mint pl. Kotor, Budva, kisvasút és strandolás.

Kotor klassz, most kezdődik valami fesztivál, (juli 30- aug.04.) este kéne látni. Elvileg itt van a térség Európa szintű Bigone szabadtéri diszkója a várban, de ez megint nem az én víz csendjében lebegő lelkületemnek való ellenállhatatlan csábítás. A rekkenő kánikulában csodálattal néztem, akik 2 EUR ellenében nekivágnak a kotori vár felé kígyózó gyalogösvénynek. Ha jót akarnék, akkor este nyolc után iramodnék neki elemlámpával és főleg ingyen, vagy pedig hajnalban. Esetleg hálózsákkal fenn aludnék a kettő között.

Mivel a hőség rekkenő erővel csapott le, megadtuk magunkat egy szelet pizzának és krigli sörnek – persze csak mikor beszorultunk egy sikátorokkal szegélyezett hangulatos térre. Doppingolva már hamar végigfutottunk az óváros labirintusszerű kis sikátorain, be az izzó kocsiba, irány Budva. Kisvasút potom 2,5 EUR-ért. Jó, mert fúj a szél. Egyébként soha nem jutott eszembe még felülni erre az alkalmatosságra, azt hiszem még utólag is többre értékelem a sétát. Hiába, családi vonás, hogy az ember csak szereti használni amije van – lábat sétára például. Egy durván ideális kis strand ejtett rabul minket, csak este fél nyolckor sikerül visszasétálni az óvárosba. Közvetlen a vár melletti téren, korrekt áron kínálkozik a halétterem. Bepróbáljuk. Eredmény pozitív, tényleg telezabbantjuk magunk öten 54 EUR értékben halkajákkal. Ezek után az óvárosi séta fél órás programmá olvad, a yachtokat kommentár nélkül csodálva félek, hogy rosszat álmodom.

.
.
.
.
A nap tophajójáról azért pár kép idekívánkozik. Ez valószínű egy afrikai ország több éves költségvetése… Van, ami mérhetetlen, ami felfoghatatlan. Az ember nem csak a csillagokat nézve érezheti magát kicsinek és elveszettnek…

Mivel gyorsan magamra találtam, összekapva a bandát hazaindultunk. Holnap akció, utána meg Mikó egyéni bemutatójától lelkes tanfolyamosokkal megszórva indul a program. Jó is, mikor egész nap izzik a telefon. (bár montenegrói stílusban kezeljük a hívásokat: visszahívás nem várható. Ha valaki ennyi el nem jövő beígérkezett emberrel nem találkozik, akkor a tárgyalás értelmét veszti. Aki jön, úgyis jön… 🙂 )

Programon: búvárkodás

Ez már nem szöszmötölés: teli hajócska, a megszokottnál nagyobb zajszinttel kifutóban, ahogy mindenki a merülésre hangol. Örülök, mert jórészt magyar a csapat, ráadásul saját nevelésű búvárokkal megspékelve. Tehát program van, csak a hajót, meg felszereléseket kell menetkészre szervezni.

Félelmeim szertefoszlottak már az első húzós napon: sok jó ember kis helyen is elfér, a búvár meg jó ember. Merültünk, merültünk és minden a helyére került. Helyi módra.

Tihany volt napirenden, ezért még nálunk sem ugorhattak a kezdők: csonka csapattal mentünk le a negyvenre. Süllyedés közben egyik emberünk 12 méteren megérezte a hideget, megmásíthatatlanul a visszafordulás mellett döntött. Próbáltam mutatni, ha kell, odaadom a saját csuklyámat, de nem ezen múlt a dolog. Így aztán Dezsőékkel vágtunk neki a roncsnak, ami teljesen klasszul is sikerült. Próbáltam a lámpám fényét használva fényképezgetni, meg amúgy is elég jó látótáv fogadott. Igen élvezhető merülés volt, rájöttem, nagyon szeretem a Tihanyt, szép roncs nagyon.

Mindenkinek tetsző programként a kék barlanggal folytattuk. Ez a strandoló szakasznak is szóló lubickolós akció volt, no meg checkdive a hazaiaknak. 55 percben… Rég láttam ekkora hajóforgalmat, mint most, de hát ha egyszer a turisztikai attrakció felszínen is a Plava Spilja, akkor nincs is mit tenni.

Következő napokban is zsúfolt kifutások voltak: na, erre nem mondhatom, hogy rutin, hiszen eddig, juli közepéig lötyögős, vakarózós napok voltak csak. Hát, ez a terhelés jól esik, végre búvárnak érzem magam. Két kezdő tanuló, megannyi merülés. Reggel fél héttől, este kilencig munka. Csak a szieszták hiányoznak a délutánból…

Hunguest trydive

Vasárnap sincs lustálkodás: sőt, szünnap sem. Na nem mintha kellett volna, hiszen az előző napokban merülni sem sokat kellett, no meg minden délután a hőség elől a városi parkban néztük a pálmafák lombját alulról: szieszta címén. Tehát is örömmel vállaltuk, hogy csináljunk valamit: infomeeting, meg medencés bemutató két felvonásban a Hotelban.

A medence nagyon feelinges, ki is pakolunk négy komplett eszközt, aztán délben a vízben is vagyunk a hőség elől. Meg délután négykor is. A program teljes siker, a játékra van érdeklődő, naná, hogy buborékolni akarna mindenki. A legnagyobb show három (5, 6, 8) éves fiútestvér elemi erejű érdeklődésében domborodik ki. Míg papáék készülődnek, már el is ragadnak minden légzőautomatát, jóllehet maszk sincs rajtuk. Csak húzkodják szétfele a felszereléseket, hogy kacagni nem győzök. Na, valahogy sikerül az atyai vonalra felölteni a cuccost, akik ráadásul fogékonyak egy tanfolyamra.

Jönnek sokan mások: ki kisebb, ki nagyobb élménnyel lesz gazdagabb. A feneség az egész bemutatóban az időbeosztás: a helyi programszervező cég nem tudja, melyik napon, milyen prg-juk indul, rugalmasak, ergo az emberek kivárnak a búvárkodással, ahelyett, hogy befizetnének frissiben. A tapasztalatok szerint meg akkor már csak kimaradunk, hiszen más hajós balhéra fizetnek be. Mindegy, ebből is tanult az ember, az idő meg hasznosan alakult: Mikó fősegéd is sikerrel demonstrál, a bemutató gördülékenyen fut: következőt már egyedül vezeti majd.

Satu

Nincs képem elemzésekbe bonyolódni, de most a következő héten érdekes történések lesznek. Próbahét, kiderül az, amit elképzelni sem tudtam: megpróbálunk búvárbázisként működni. Fantáziával nem győzöm hogyan, de kell.

Érkeztek emberek, jönnek, vannak, hétfőn startol az erőltetett menet című futam. Az első problémával most találkoztam: kézbe vettem (volna) a reggeli palacktöltést. Állapotokból kifolyólag fel kellett adnom – tehát a két teli palackot lenyúltam, ebből tartok ma bemutatót, no meg intézkedem, hogy valaki specialista feltöltse a maradék készletet holnapra. Megint elöntött a szomorúság, hogy ez így van. Ha nem lennének kellemes élmények, ha nem lenne itt a tenger, a napfény, nem jöttek volna hozzám merülni bizalommal, bizony isten már nem lennék itt. Hogy nem upgradeltem a montenegroi búvárkodás témakörét még? Igen, valóban. Ne kérdezzétek többet. OK?!

Wireless – on, freedive

Dragan beköttette az internetet a ranchra. Élet a ranchon, egy lakókocsiban emlékeztet a kempingezésre, csak itt nincs tömeg. Van gyümölcsös, áram, antik guggolós klotyó és hidegvíz. Most meg már van állandó netkapcsolat a világgal. Áramszünet és üzemzavar esetén persze nincs, de jó érzés, hogy akár netezhetnék is, helyből: otthonról. Mostantól.
Horvátországban napok óta tüzek dúlnak a hegyekben. Esténként a lángoló foltok olyanok, mintha vulkán oldalán magma csorogna. Tehetetlenül nézzük, ősi félelemmel: nincs is olyan messze az a tűz. Aztán látni lehet, hogy közelebbi hegyek is lángot kapnak: olthatatlan ebben a hőségben – nem is látunk tűzoltókat semerre, se helikoptereket. Nappal negyven fok felett a hőmérséklet, árnyékban 37!

Esemény: ma végzünk a hajóval. Közben egy freedive stationt is létrehozunk, úgyhogy a hőség elől való menekülés megoldottnak tekinthető. Jólesik a tudat, jól esik az edzés. Az elmúlt napokban főleg ebben merült ki a búvárkodás, klassz kis lebukásokkal a jó hűvös vízbe. Az edzéseredmények alapján jó lenne csak kihajózni, és tréningelni valamelyik kafa merülőhelyen. Például nagy kihívás lenne a Patrolac, a Kathedral, vagy akár a Posseidon City is…

Persze, jó lenne ott lenni Egyiptomban, a világbajnokok edzésein. Egyszer ott lesz Martin Stepanek, egyszer pedig a nagy Umberto Pelizzari tart tanfolyamot. Álom, álom, édes álom…