.
Megint másik merülés, rájashow. Sas, torpedo, stingray, no meg rengeteg kékpettyes. Fullos, na fullos hét a skacoknak. Újat ígérni már csak a mantával, meg cetcápával tudnék. Számolja ki nekem valaki, hogy ha a teknőst 300 merülésnél láttam, delfint 700-nál kergettem, manta flash majd ezernél volt, akkor hány merülésnél esedékes a cetcápa? Pörölycápa? Hát, Miklósék mázlistábbak, mint én voltam…
.

Al Kafain roncsa pedig az aznapi harmadik merülésem volt. Újkeletű izgalommal vártam az éneklő roncs felfedezését, mert itt még nem jártam. Panamai felségjelű hajó volt, elég könnyűszerkezezes, repülőgépszerű ablakokkal. Tökéletesen oldalraborulva, már-már átfordulva feküdt a korall szélén, propellerrel az ég felé nyújtózva. Mikor elsüllyedt, mondta a roncsszakértő, hogy nem sokáig lesz itt, le fog csúszni a nagy tömeg a korall oldalán, oda, ahol más roncsok is enyésznek. Akkor ugyanolyan jeltelen, nem merült ronccsá válik majd, mind sok másik mélyben meredező. Olyan mélyben ahova a fény is csak trimixel mehet le biztonságosan – legalábbis ebben az országban. Persze az egyiptomi spilerek kifutottak egy kommandoval és odakötötték a zátonyhoz nagy erőkkel a hajótestet, nincs csiszi-csuszi! Azóta is a roncs keservesen imbolyog, nyekeregő hangokat adva, ahogy a félrebillent, sérült eresztékek nyögnek saját súlyuk alatt, miközben a vízmozgás kitartóan hintáztatja. Az biztos, hogy nem a világ legbiztonságosabb helye, ami napról-napra komolyabb rizikó a búvároknak.
.

.

Mindenesetre a videókamerám ott volt, majd otthon vetítek arról, hogy milyen is volt. Mindenesetre nagy vas a javából, ami csak sírva énekel a bús zátonynak ütközésről.
.

.

Persze hallani idényfellépésekről, mikor víz alatti Mikulás osztogat virgácsot meg ajándékokat az úszómedencében, nyári Mukulás járja a strandokat. Hurghadán is feltűntek a piros ruhás, sötét bőrű Mikulás dublőrök, az utcák meg tele vannak krampuszokkal. 🙂 Én is kipucoltam a búvárcsizmámat, és csak remélem, hogy nem gombát találok benne.

Meló után illik jól kajálni, na, azt lehet azért itt. Az utcai talponállók rengetegében még nem igen igazodom el, de azért van pár favorit. Tomyra bíztam a helyválasztást, majd három főre bővülve őrületes ebédkezésbe fogtunk. A levesek jók, nincs sokféle, de kellemes, én nagyon kedvelem. Itt divat helyi citromot nyomni  bele, az amúgy finom forró levesbe. Esznek marhahúst, csirkét, ritkán kecskét is terítéken látni. A helyi konyha jó, fűszeres, tápanyagban gazdag, lehet bírni. Nekem most írás közben csorog a nyálam – igaz, kajás is vagyok. Rövid tanács: ha valaki biztos benne, hogy jó a gyomra, (nem inkubátor kajákon élő mindenevő) bátor betérni helyi étterembe, akkor egy helyi ismerőssel nyugodtan kajálhat. Nem fogja megbánni, még ezen az éghajlaton sem. Nos vannak hírek, utasokról, akik a szállodai kajáktól pár nap alatt elérik a rendszeres, rohamszerű toalett használói minősítést. Persze, van akinek az is elég ehhez, ha vesz egy mély lélegzetet. Mondjuk, az egész előre eldöntetett, érdemes belenézni a horoszkópba, aztán meg nyugodtan flamózni.

Aludni nehéz nyugodtan, mert téli szúnyoginvázió van. Ez különösen komoly hadviselés a helyi kommandós törzzsel szemben. Ezek nem szúnyogok, hanem harci robotok. Nagyon kicsik, vékonyak, alig láthatóak, könnyűek, nem érzed, ha rád száll. Fürgék, mint a legyek, óvatosak, nyugtalanok, nem igen lehet őket agyoncsapni a megszokott technikával. Volt olyan, hogy agyoncsapás után megrázta magát, aztán elszállt. De ha csípni kell, akkor mint a varrógép, többször is nekifut, fél tucat komolyan viszkető marást ejt, hogy leszívja a véred. Ha megtette, akkor meg teli hassal is visszatér. Nem ismer kegyelmet, kegyetlen parazita mindegyik!

A hadviselés lényege: alvás előtt kiirtani mindet, bezárni minden rést. Aztán meg alvás a szúnyogháló alatt. Ma szereltem fel az ágyam fölé, és működik. Mert mindig van hajnali támadás, jönnek csak a semmiből, támadnak keményen. Na, most zümmöghet majd odakinn, és bámulhat be a hálón.
.