Legcsúcsabb éjszakai merülés díj
Category : Egyiptom Karas diving blog Uncategorized
Sernaka, halászhajóroncs, napnyugtadive. Azaz a Zodiac az őszi napállás szerint négy óra után fut ki velünk. A cél nincs messze, a tornyon túl, a szirtek külső oldalán nyugvó halászhajóra kell rámerülni, majd visszaevezni a hajónkhoz. Elhangzik a harminc méter mint referencia a tájékozódáshoz, lámpát viszek, nem is videokamerát no meg a túra végére beedződött búvárokat.
Sernaka, wreckdive. Halászhajó nyugszik lenn, amin a kapitány rokonsága révén van történet. Sudánból jöttek vissza, hallal vastagon megrakodva, örülve a szerencsés fogásnak. Valahogyan emiatt lehetett, hogy gondtalanul közelítettek a szigethez és zátonnyal ütköztek. Nem kapott súlyos sebet a hajó, fenn is maradt a zátonyon. Próbálták a süllyedést megállítani, ugyanakkor pakoltak ki a hajóról sebesen. Egy érkező hajó, aki segített volna vontatni, már csak a mentésben segíthetett: a sérülült test egyre gyorsabban telt vízzel, majd lebillenve a zátonyról elsüllyedt. Próbálták kötelekkel rögzíteni, hálókat is bevetve, de nem sikerült sem a reefen, sem az közelében tartani. A nagy vashajó egyszerűen leszánkózott a homoklejtőn harminc méterig.
Mi pedig egyenesen fölötte ugrottunk. A esti kék alattunk már teljesen feketének tűnt. Húsz méteren bekapcsoltam a lámpát, majd irányt véve az árbóchíd felé kormányoztam a csoportot. Csip csip – mondta komputerem, ami a harminc méteres mélységre figyelmeztető jel nála. A roncs érintette a harmincat valóban, azt is az árbócai révén, a test alattunk ferdén lefelé túlmutathat ötvenen is. Nos, harmadik merülés gyanánt nem kívátam bonyodalmakat, negyvennél befékeztünk, körbesúsztuk amit lehetett érni. Az utolsó szórt fények kezdtek elenyészni ahogy a nap lebukóban volt. Azt érezhettük, hogy legalább száz méter mélyen borul ránk a félhomály, az észlelhető valóság lámpáink fényében ölt testet, azon túl pedig a képzelet leírhatatlan szörnyei lopakodnak. Voltak itt üveghalak, emperor hal, muréna, no meg tűzhal az ismerősök közül, tökéletesen beértem velük. Még mielőtt elvarázsolt volna a helyzet és a nitrogén kombinációja, az árbócig emelkedve népszámlálás, majd irány a reef! Már csak vissza kell találni a hajónkhoz.
A merülés következő tizenöt percében erodált, kopasz, homokos, tejszerű látótávolságban tapogatódzva fogadtuk a beteljesedő éjszakát. A következő negyed órában változatos szirtek és letörések között haladtunk a hajó felé, majd el is értük azt. A ráadás tíz percben a hajónk farának reflektorai fényében térdeltünk hét méteren, a kavargó, sistergő vízben halak ezrei között. Csak cikáztak, kőröztek, valami követhetetlen de ösztönös koreográfia szerint. Körülöttünk szétvált a forgatag, mintha varázskör védene bennünket.
Ez a tűzhalat nem hatotta meg, szemmel láthatóan fejjel neki akar úszni a Kowalski reflektoromnak. A fenyegetés nem használ, csak jön előre egyre, hiába lendítem felé – marad hát a kikapcsolás. Az aztán elkedveteleníti, néz más irányt.
A tűzhal amikor lebeg, akkor még nem éhes. Vagy pedig rajta a prédán, az alkalmas pillanatot várja. De amikor be van indulva, tempózik a méltóság legkisebb jele nélkül: akkor falmós bizony! Ha lett volna időm, akkor csak megnézem, hogyan vadászik, de a gyomrom szerint vacsora esete forog fenn, alighanem már minket várnak megint. Fel! – adom le a jelet Barninak és Fecónak. Egyhangúan azt szavazzuk, hogy ez volt az év éjszakai merülése!
Az éjszakai járatok mostohák az emberhez, nincs alvás, nincs feltöltődés. Bár Marsa Alamban a behajózás időben megvolt, a várakozás napnyugtái fokozódott, de nem sikerült sem elindulni, sem checkdive-ot nyomni. Pihenni sem igazán, valahogy megtört a ritmus – valahogy árnyéknak éreztem én is önmagam, ahogy a többiek se voltak teljes formában.
A fedélzetről nem tisztem nagyon nyilatkozni. Sőt, mint beépített ember, nem is nyilatkozom: az én kis dreamteamem nyugodt volt, jószerivel mormota stílusban adta át magát a pihenésnek. Tehát szolid, derűs béke honolt a hajón. Csak a 
Ha ezeket a galériákat tuttiban akarod nézni, akkor van egy alkalmazás a Flickr alá. 
Ez az a faj, ami iránt én is régóta érdeklődöm, hiszen évek óta nem sikerült találkozni velük. Pontosan azóta, mióta videokamerázom.
Napi hajó programja 14 intrós. Az én részem ebből egy csoportos DVD készítése. Persze ez a nap zötyögve, akadozva indult, a fogaskerekek között csikorogtak a homokszemek és nehezen gördültünk túl a holtpontokon. Persze ha az ember fáradt, vagy nem aludt jót, akkor bármi könnyebben tűnik nyűgösnek, márpedig én hajnali négykor vettem fel a reptéren a videokamerámat.
Ahogy a kollégák sem nagyon tapogattak, gátlástalan lendülettel hajtottak keresztül a kamera látómezején, a búvárok meg érzéketlenek voltak a kamerára, más gondjaik lévén.