Régi csapat, új kalandok…

Rezeg minden, a hazai team azért hazai: saját tanulók, barátok, funklub. Ha meg arra gondolok, hogy exkiképzőm és oktatóm Munkácsi Sanya emberei is régi jókedvvel üdvözöltek, akkor meg pláne megvan az inspiráció. A konfiguráció is fix: nevezetes Ulrich Prof von Gábor kollégával megtámogatva a Miss Elenorával (amúgy kedvenc hajómmal) nyomulunk, ez heti programként izgalmasnak ígérkezik. A checkdive is komoly színeket vitt a mai napba: több fokozatban birkóztunk a kisúlyozási, beleérzési fronton. A délutáni műsor is komolyra sikerült: kis csapatom több merényletes merülést hajtott végre. No, lett is belőle egy hangulatos debriefing, ami egy csoportterápiára hasonlított. A fotós elhagyta a társát mert a csoport végén sprintelt fel s alá, Doktorom csoportelsőre hajrázta magát, volt, ki vakon de biztosan merült, de egy levegőelfogyásos pánikfellépés is gazdagította Crash mestergyakorlatát, ami egyébiránt majd profin végig lett tájolva.
Azért whisky jól esett visszaúton, meg a kóterban az azt követő kettő, mi után a jövő heti safari témában történt pár ellenőrző lépés. Nos, a bárka, mit megnéztünk csatahajó inkább, mint ladik, elég szívet feszítő boldog érzéseket ébresztő típus. A fényképek szerint felmerül valakiben a kétely, hogy bóvli? Nos én vidáman beköltöztem volna már most a hajóra. Teljes siker, irány haza, csatlakozni a vasi teamhez.
Egy kaotikus találkozó után Daharba, a helyi ősbazárba indultunk pár üdítő lokális élményt bekaszálni. Éjfél előtt már csak emlék volt ez a nap, is az álom ájulásszerűen jött, de nyugtalanul hajszolt a reggel felé, hogy kissé összetörten ébredjek a következőre.

Alkalmassági vizsgálat

Merülések, fotózás. A tavaszi szünet sok vendéget hozott, nem unatkozott senki a bázison. Ezért örültem egy szabadnapnak, amibe belefért egy kis lazítás. Hogy valami konkrét dolgot is intézzek, fogtam magam és a hivatalos búvárvezetői engedélyhez való orvosi vizsgálatra vállalkoztam. Irány a német kórház! – adtam ki a taxisnak az útirányt. A srác a barátnőjével furikázott éppen, utasként szállhattam hátulra, a taxiórán lévő értéket pedig kettővel megszorozta. Egyiptomban ezen már nem vitatkozunk, annyit kap csak, ami jár, meg egy útbaigazítást.

Normális ember kerüli a kórházakat, főleg, ha semmi baja. Az egyiptomi kórház pedig duplán tabu, az ország képzési kultúrája, mentalitása nem sok bíztatót plántál a hitetlen szívekbe. Szorongva léptem be az intézménybe, azonnal kommunikációs zátonyra futva. Azért a recepciónál már megértettek, megtörtént az adminisztráció, leróttam a 40 LE vizitdíjat, aztán vártam a rendelő előtt 10 percet. Két asszisztens kísért be a rendelőbe, már kezdtem félni. Körbenéztem, de egy orvosi vitrin tűntető ürességgel állta falnál, egy paraván mögött pedig vizsgálóágy, meg egy mammutnak való defibrillátor. Kopár, nagy helység volt, a doki asztala négy székkel igyekezett stratégiai méreteket elfoglalni. Na, egy átfogó, szakmai, hivatásos búvárnak előírt orvosi vizsgálaton fogok átesni gondoltam – de minden képzeletemet felűlmúlta, ami történt. Vérnyomás mérés háromszor, lázmérő hón alá kétszer, sóhajtás, vagy öt percig. Az volt az érzésem, hogy vagy valami nincs rendben, vagy a dokit helyettesíti valami dublőr, aki a tévéből tanulta a szakmát. Nem gondolkodhattam sokat, mert annyit kérdeztek még, hogy a fülem rendben van-e? – majd kipenderítettek a rendelőből. NO PAIN – BIG GAIN! – hirdette Smile plakát mindenfelé. Ehhez igazán nem volt szavam, fütyörészve távoztam. Pár nap múlva hivatalos engedéllyel rendelkező legális, regisztrált búvárvezető leszek. Ez pedig nagy szó errefelé, ha nem nézzük, hogy arabus kolléga 50 merüléssel és némi úsznitudással eléri ugyanezt a státuszt.

Neopremizáció

Amikor csoportváltás van, akkor az ember jó munka esetén szívélyes búcsút vesz a búvároktól, ott élmény, itt sikere a jól végzett munkának minden kézrázásban. Mi maradunk, jönnek újak. Az óramutató is körbejár. Aztán az óra meg üt, csak remélem, hogy a mienk nem, mikor most érkezik a Vezérkar, pár VIP vendég, meg sokan mások.
Ma szakítva némileg a hagyományokkal reptéren nem fogadtunk vendégeket, hanem kommandónk a külterület felé kanyarodott. Betekintettünk a neoprén ruhák szülőföldjére, azaz a hurghadai Maya gyárba, a cégnek egy tucat új ruhát elhozni. Mayaék az utóbbi években számos bázist ruháztak fel úgymond helyből, mindenféle extrém méretet is azonnal adva: hiszen nincs különbség rendelés és rendelés között.
A Deepdreams is ezekkel a ruhákkal dolgozik, amik elég strapabírónak mutatkoztak. Jó érzéssel sorjáztam végig a gyártási folyamatokon, ha pedig fényképezés nélkül akartam elmenni valaki mellett, akkor méltatlankodva integettek. Szabás, ragasztás, mandzsettaformázás, cippzárazás, varrás… Jó volt látni ezeket a folyamatokat, amik misztikusnak tűnnek, sőt elkeserítik azokat, akik szakadt ruhák birtokosai. Otthon nincsenek is meg a sablonok, szabóasztalok, meg a megfelelő ragasztóanyagok, nem beszélve a varróegységekről. Nos, jó pénzért helyben, akár egy napra javítanak a srácok, bármilyen komoly legyen is a hiba. Ha itt dolgoznék, akkor nekem is helyi ruhám lenne, az fix.
Szerény kis létszámú manufaktúrában készülnek a ruhák, no meg melléktermékek és kiegészítők. Amúgy is szörnyű feje van az embernek a búvárruhában, de ezt még lehet fokozni. Remélem sikerült most megmutatni mennyire. Ha valaki elvetemült rendelne, akkor kérem fej, arcméret megadásával mielőbb tegye 35 EUR súlyban mérve áldozatkészségét.

Jó volt látni az üzemet, új élmény, de Hurghada is kínálja a gegeket, napi anomáliákat. Azt hiszem, fogom kamerám, és nyakamba veszem a várost, hátha valami kameravégre kerül. A milliónyi, napi finom kis történet annyira az élet része, hogy nehéz még visszaidézni is őket, egyszerűen meg kell élni. Akkor usgyi – irány a város!

Helyi viszonyok

Dejavu néhány merülés, főleg, ha a beleszalad az ember valami pangóbb víztömegbe, ahol mintha felhőben úszna. Ez adriás feeling a 21-22 fokos vízzel, meg az opálos zöld kocsonyás lebegő cuccokkal. Most van a korall és algavirágzás de a helyzet naponta javul. Ha melegebb lenne, akkor szélesebb lenne a mosoly az arcomon, bár simán merülök az 5 miliméteres overallomban.

A Nap az meg süt vadul: az első nap bármilyen óvatos voltam, leégett a vállam, mostra érett be a hámlás, még az orrom is pikkelyes. Vigyázni kell, ez itt majdnem trópus.

Időjárás: Hurghada, Safaga

Bekopogott a dózer

Egyiptom fűszeres illatától, az utcai forgatagtól sajátos érzés keríti hatalmába az utazót. Aki hosszabb időt tölt itt, az a felszín kontrasztján túl más érdekes, vagy abszurd dolgokat is felfedez, amiket a hétköznapi élet nap, mint nap bemutat.

Tény, Hurghada tele van építkezésekkel: soha nem volt még ennyi megkezdett, növekvő beton konstrukció, mint most mi látható. Ugyan a megkezdett épületek után nem kell adót fizetni, de 2007-től rendelet szabályozza az építési időt. Itt pedig kemények a hatóságok, a szabályoknak éle van: gyorsan eljár a törvény.

A minap is, kötött ki a hajónk, a bázis végi mólóhoz. Szokásos napsütéses érkezés volt tele élménnyel, a kikötéskori zsibongással, életteli nyüzsgéssel. Ez el is takarta a partot, ahol a délután drasztikus változásokat hozott: a pofás, szomszéd búvárbázis a porral lett egyenlő.

Az ok egyszerű: a terület gazdát cserélt, az épületnek nem volt további fennmaradási engedélye. A határidő lejárt: aki bújt aki nem: jött a dózer, fél óra alatt lenyomta a terepet. Pont az történt, mit a Mr. X esetében, ami mondjuk egy helyi becsületsüllyesztő volt, de nagyon olcsón mérték a helyi sört, ami ugyan nem pótolta az építési engedélyt.

Ugyanaz a helyzet a közbiztonsággal is: ha valaki sáros valamiben, akkor kalabush a jelszó, ami fogdát jelent. Nos, addig se veszélyezteti a közrendet, a rendőr, besúgó illetve rokoni állomány meg igyekszik rendezni az ügyet. Gyors a törvény, megélnek az ügyvédek, de azt csinálják amit kell: döntenek gyorsan. Igazuk van, mert minél tovább tart egy ügy, annál kevésbé aktuális, annál kevésbé tisztázható bármi is, ami mindig az elkövetők malmára hajtja a vizet. Nos, legalább Egyiptomban nem így van: ha kell, jön a dózer.