Kezdők szerencséje

Úri dolog a fotózás, bár sokat kell úszni, fel,s alá, a nyomok javát meg utólagosan még feldolgozni. Mindezt kis marketing, azaz eladás előzi meg. A produktum megéri az árát, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy az analóg, filmes gépek vízhatlan és alap gépei, milyen eredménnyel, költséggel képesek dolgozni. Akkor egy 36-os tekercs, előhívott kockáiból akad pár darab, ami kevesebb kék homályt tartalmaz, felfedezhetünk értékelhető színeket és kontrasztot. Ha nem, akkor sok javítás nincs, mennyiségileg szűk korlátok közé szorul a művészet. Nos, hasonló 25 EUr költségért a jó kis digitális fotótechnika komolyabb eredményeket ad: több tucat képet, multimédiás formátumot, előhívhatóságot, felhasználhatóságot, amit ma úgyis mindenki ismer. Az első megrendelők jelentkeztek is fotós merülésre. Nosza!

Eligazítottam mit kellett, aztán belekapaszkodtam a fényképezőbe. Akram szaki az egyiptomi az értette a csíziót, bedobott pár pózt az intro közben, míg másik kolléga vezette brigád elsőre kiúszott a tervezett csapásirányból. Másodikra résen voltam, befotóztam derekasan, bár nem volt attraktív beállás a lencse kedvéért. Aztán volt időm művészkedni, míg nem kezdett a hidegérzet az 5 milis ruhámba költözni.

Kattogtattam derekasan, fogyasztva a levegőt mi az első nyargalászásból maradt, miközben szürkén levegőbuborékokat eregető alakok kóricáltak a periférián. Na ja, a mieink, hiszen más hajó nem is volt rajtunk kívül. Beleszaladok megint egy csoportba, vannak vagy hatan, valami kevert banda lehet. Nézek, és megdobban az ütőm: ezek tényleg mixelt csapat! Három szürke fickó nemhogy buborékot nem erget, de még csak cuccot sem visel! Ezek delfinek vazze! – de miért nem látják a többiek? Na, oda se neki, pillanatok alatt kialakul a kavarodás, delfinjeink játékos kedvükben nem maradnak észrevétlenek, huncutul nyargalnak körbe-körbe, barátkoznak, mókáznak. Fergeteges buli alakul ki, mindenki sikongat, rájövök, hogy én is úgy viselkedem mint egy megkergült óvodás, mikor szobafogság után kiszabadul a játszótérre.

Delfinekkel úszni, egy valóra vált álom, úgy ahogy van. Ha ismétlődik, akkor a visszatérő fajtából. De hát a búvároktatók azok már csak ilyen álmodozók, akiknek alkalmuk mindennap lenne, de az igazán nagyszerű dolgok nem történhetnek meg mindennap.

Legalábbis mindig ugyanazok a dolgok nem.

Ébredés

Szűk, szoros helyen várta a szabadulást, a tágas terek megszokott, végtelen mámorát, azt, amit valami hatalmas nagyság nyújthat csak, olyan mint maga a tenger. Érezhetetett volna kétségbeesést, hogy félreteték, dühöt, hogy tehetetlenül kényszerül börtönében gubbasztani, reményt, hogy jönnek érte, vagy pedig rémületet, hogy még ennél is rosszabb idők jönnek. Az igazság az, hogy egyik sem volt természete, elfogadta a dolgokat olyannak, amilyenek, létezését pedig annak a célnak, amire teremtetett. Egyszerűen olyannak látta a dolgokat, mint amilyenek, azon a napon is, amikor eljött a szabadulás, azaz újra fény érte. Friss sós levegő lengte körbe, mikor végre kiterülhetett időtlen elzárt mozdítatlanságából. Bizonyossággal lett nyilvánvaló, hogy használatba kerül, védi, óvja, segíti gazdáját a víz alatti kalandokban, bármi legyen is az. Hiszen búvárfelszerelés volt, immár három hónapos raktározás mélyálmából ébresztve.

Az én kicsi búvárfelszerelésem – Velem együtt merülésre készen.

Madártávlat, avagy békaember széjjelnéz

Esélytelen volt az elalvás: fél hétkor már forgolódtam javában, aztán nekiveselkedtem a még várakozó csomagolnivalóknak. Kilencre végeztem is, reggelizni is sikerült valamit, aztán becsúsztattam a kulcsot az ajtó alatt: Il Mataar! – mondtam a taxisofőrnek. Húzz bele! – mondta nekem Csabi az idegenvezető, immár a reptéren. – Előbb indul a gép, le vagy maradva a becheckolással, a többiek fél órája benn vannak már. Ez az én formám, lám, sietve kell elhagynom Egyiptomot. Szállunk fel, nézek ki az ablakon, alattam ismerős zátonyok. Gyors képek ugrálnak a szemem előtt: melyik zátonyt hogy hívják, hol merüljük, mit látok a víz alatt, mikor, merre kanyarodunk, milyen mélyen úszunk, no meg az emlékek: ráják, delfinek, és vagy négyezer színes fénykép… Sorban tűnnek el a zátonyok, magasról nézem a Sinait, ellátok Sharmelsheikig, látom Shaab Alit, Shaag Rockot, itt abba is hagyom a nézelődést: magasan vagyunk már, sok a felhőpamacs. . – Na. ezt nem láttam a gépből, pedig állítólag itt van Hurghadánál. A paradicsomi, lagúnákkal, zöld foltokkal rendelkező sziget megmozgatta mások fantáziáját is. Egyik este storyként merült fel, hogy senki nem is tud tippelni, melyik sziget lehet ez – de a neten fenn van a kép. A rejtvény adott, a helyes beküldők partraszálláson vehetnek részt – már márciusban… 🙂 UI. a kommentekhez: Megawish, mangróvés partraszállás tervezve. Lásd: Google Earth-el Te is . Hazaérni… Otthon! Hogy mit jelent? Család, barátok, a múltam és jövőm. Ezen kívül zöld erdők, madárcsicsergés, a kenyér illata, ízletes zöldségek, gyümölcsök, a magyar konyha zamatával. Na, ez az, ami minden magyart előbb-utóbb hazahoz. így aztán hazaérkeztem. Tervek? Rövid pihenés, visszarázódás. Az egyiptomi merülések folytatódnak március végétől, addig tréningek, tanfolyamok itthon. Nyár előtt szintén itthon búvárkodunk, júniustól meg vár Montenegro… Egy biztos: idén is jó sok merülés lesz! A fejem pedig tele van ide vágó tervekkel.