Tekki bölcső
A tekki kifejezés a technikai búvár leírása a búvár szlengben. Semmi pejoratív nincs ebben, egyre több guru és követője húz dupla palackot és még pár túlméretes termoszt is akasztva magára, miközben szkafanderben merül. Megvan a szépsége, a varázsa, az összetettsége és persze az értelme is. Céltudatos innováció, ahogy a tőke búvárfelszereléssé kovácsolódik, majd képessé tesz olyan dolgokra, amikre eddig csak kínkeservesen sem futotta az elszántságból. Sőt! Újabb dimenziók tárulnak fel, ha sikerül kellő gyakorlatot szerezve felkúszni a szamárlétrán.
Fotó: Karas – Tekki
Így tehát igaz a mondás, miszerint eg yjó búvár holtig tanul/trénigezik. A következő dimenzió a tekkiké. Mivel mind mélyebb, mind barlangi vízek, mind újralégző felé lehet még elmozdulni, megkezdtük a metamorfózist – részben tekkivé alakulunk. Így aztán egy végső felszerelés tesztet tartottunk, hogy a Molnár János barlang vízeire merészkedjünk.
Folyt. köv.

Régen viccelődtünk vaze! Nehogy azt higgyétek, hogy nincs kedvünk. Tökre van, meg itt is az ideje már. Szóval evezgessünk humoros vizekre…
Az egyszeri és megismételhetetlen több órás performansz az úszómedence szélén kezdődik, ahol felforrósítják a viaszt, majd lassan a vízbe öntik. Csurka Eszter Strabag Festészeti Díjas, Derkovits Gyula Képzőművészeti Ösztöndíjas és Hungart ösztöndíjas képzőművész könnyűbúvár felszerelésben a víz alatt várja a vízbe csapódó anyagot, amelyet megformál, majd a megszilárdult alkotásokat kiemelik a vízből. Szabad szemmel a medence széléről és egy nagy kivetítőn is követheti a közönség a projekt menetét, hiszen a felszínen és a víz alatt kamera rögzíti a történéseket. Délután kettő és este tíz óra között bármikor be lehet nézni, hol tart a művész az alkotás folyamatában.
Három nő egy balesetben meghal és felmennek a mennyországba. Amikor odaérnek, azt mondja Szent Péter: