| Megjelent a Dragannak egy cikke a 2003-as szezonról. Lefordítanám, de jobban esik saját szavakkal közreadni, hogy hogyan is fogalmaztam meg anno, frissiben. Azóta persze konkrétan volt folytatás: a „Harangozó” tiszteletbeli cím, név és vándorserleg megszületett. De erről majd csak annak, aki ezt is végigolvasta.A nyár. Nekem azonos Montenegroval. Ha hagyom, hogy az érzések és emlékek elborítsanak, akkor kedvem támad dorombolni. Annak ellenére, hogy igencsak keményen a húsomban hordozom az utolsó merülésen szerzett sebeket. Jól hangzana, hogy egyik roncsunkban lakó nagy angolna támadotott meg, vagy egyik murénás találkozó sikerült véresre, vagy éppen barlangfeltáráskor szereztem. Nomérmost nem egyébtől viszketek, mint tengeri süntüskétől, amit egy óvatlan forduló alkalmával sikerült beültetni a kezembe.
Múlt év elején jártam ott először. Az egész egy csodás kalandnak indult, teljes felszereléssel, lelkes támogatókkal. Nagyszabású tervekkel költöztettem le az egész búváriskolát Montenegróba 2003 szezon elején. A „helyi ember” – továbbiakban Dragan – csak nézett nagyot, hogy mekkora lendülettel érkeztünk, és vágtunk bele a bázisépítésbe. Jó kis lehetőségek bontakoztak ki, egy igazán ismeretlen, vonzó és imádni való környezetben.
Hát persze, hogy visszatértem, legnagyobb adriai kalandom helyszínére, némiképp módosult tervekkel. Mondjuk, elhatároltam magam minden szóbeszédtől, idegborzoló machinációtól, ami úgy iszapként felkeveredett a montenegroi helyzettel kapcsolatban. Persze a visszatérés idején még én sem tudhattam előre, hogyan alakulnak a dolgok – csak a szándék volt egyértelmű: folytatni!
Így aztán szerveződtek a csopotok, gyűltek a foglalások mire elindultam, hogy pár nappal az elsők előtt érkezve belerázódjak a bázis életbe.
Mindig hosszú a leutazás, hiszen az ember lelke már ott jár, míg a kilométerek lassan a fogynak a kerekek alatt. Az pedig sok kilométer és sok idő, a magyar távlatokhoz szokott városi autósnak. Fogadtatás szívélyes. Bázis rendben. Pont olyan, mint tavaly. A nyelvi nehézségeket némi rituális birkózással, kakaskodással és rakiával orvosoljuk – az Öreggel mindig így sikerül beszélgetni. Mire minden kiderül, arra ellep a jó meleg, meditterrán HERCEGNOVI FEELING. Adalékképp a legfontosabb tudni, hogy a volt Yugoslavia területén közismerten lustának, naplopónak tartják a crnagoracokat. Csomó vicc, anekdota van erről. Tavaly leckét kellett vennem temperamentumból és napközbeni alvásból – no ki is érdemeltem a „dobro crnagorac” címet. |
