Neopremizáció

Amikor csoportváltás van, akkor az ember jó munka esetén szívélyes búcsút vesz a búvároktól, ott élmény, itt sikere a jól végzett munkának minden kézrázásban. Mi maradunk, jönnek újak. Az óramutató is körbejár. Aztán az óra meg üt, csak remélem, hogy a mienk nem, mikor most érkezik a Vezérkar, pár VIP vendég, meg sokan mások.
Ma szakítva némileg a hagyományokkal reptéren nem fogadtunk vendégeket, hanem kommandónk a külterület felé kanyarodott. Betekintettünk a neoprén ruhák szülőföldjére, azaz a hurghadai Maya gyárba, a cégnek egy tucat új ruhát elhozni. Mayaék az utóbbi években számos bázist ruháztak fel úgymond helyből, mindenféle extrém méretet is azonnal adva: hiszen nincs különbség rendelés és rendelés között.
A Deepdreams is ezekkel a ruhákkal dolgozik, amik elég strapabírónak mutatkoztak. Jó érzéssel sorjáztam végig a gyártási folyamatokon, ha pedig fényképezés nélkül akartam elmenni valaki mellett, akkor méltatlankodva integettek. Szabás, ragasztás, mandzsettaformázás, cippzárazás, varrás… Jó volt látni ezeket a folyamatokat, amik misztikusnak tűnnek, sőt elkeserítik azokat, akik szakadt ruhák birtokosai. Otthon nincsenek is meg a sablonok, szabóasztalok, meg a megfelelő ragasztóanyagok, nem beszélve a varróegységekről. Nos, jó pénzért helyben, akár egy napra javítanak a srácok, bármilyen komoly legyen is a hiba. Ha itt dolgoznék, akkor nekem is helyi ruhám lenne, az fix.
Szerény kis létszámú manufaktúrában készülnek a ruhák, no meg melléktermékek és kiegészítők. Amúgy is szörnyű feje van az embernek a búvárruhában, de ezt még lehet fokozni. Remélem sikerült most megmutatni mennyire. Ha valaki elvetemült rendelne, akkor kérem fej, arcméret megadásával mielőbb tegye 35 EUR súlyban mérve áldozatkészségét.

Jó volt látni az üzemet, új élmény, de Hurghada is kínálja a gegeket, napi anomáliákat. Azt hiszem, fogom kamerám, és nyakamba veszem a várost, hátha valami kameravégre kerül. A milliónyi, napi finom kis történet annyira az élet része, hogy nehéz még visszaidézni is őket, egyszerűen meg kell élni. Akkor usgyi – irány a város!

Helyi viszonyok

Dejavu néhány merülés, főleg, ha a beleszalad az ember valami pangóbb víztömegbe, ahol mintha felhőben úszna. Ez adriás feeling a 21-22 fokos vízzel, meg az opálos zöld kocsonyás lebegő cuccokkal. Most van a korall és algavirágzás de a helyzet naponta javul. Ha melegebb lenne, akkor szélesebb lenne a mosoly az arcomon, bár simán merülök az 5 miliméteres overallomban.

A Nap az meg süt vadul: az első nap bármilyen óvatos voltam, leégett a vállam, mostra érett be a hámlás, még az orrom is pikkelyes. Vigyázni kell, ez itt majdnem trópus.

Időjárás: Hurghada, Safaga

Bekopogott a dózer

Egyiptom fűszeres illatától, az utcai forgatagtól sajátos érzés keríti hatalmába az utazót. Aki hosszabb időt tölt itt, az a felszín kontrasztján túl más érdekes, vagy abszurd dolgokat is felfedez, amiket a hétköznapi élet nap, mint nap bemutat.

Tény, Hurghada tele van építkezésekkel: soha nem volt még ennyi megkezdett, növekvő beton konstrukció, mint most mi látható. Ugyan a megkezdett épületek után nem kell adót fizetni, de 2007-től rendelet szabályozza az építési időt. Itt pedig kemények a hatóságok, a szabályoknak éle van: gyorsan eljár a törvény.

A minap is, kötött ki a hajónk, a bázis végi mólóhoz. Szokásos napsütéses érkezés volt tele élménnyel, a kikötéskori zsibongással, életteli nyüzsgéssel. Ez el is takarta a partot, ahol a délután drasztikus változásokat hozott: a pofás, szomszéd búvárbázis a porral lett egyenlő.

Az ok egyszerű: a terület gazdát cserélt, az épületnek nem volt további fennmaradási engedélye. A határidő lejárt: aki bújt aki nem: jött a dózer, fél óra alatt lenyomta a terepet. Pont az történt, mit a Mr. X esetében, ami mondjuk egy helyi becsületsüllyesztő volt, de nagyon olcsón mérték a helyi sört, ami ugyan nem pótolta az építési engedélyt.

Ugyanaz a helyzet a közbiztonsággal is: ha valaki sáros valamiben, akkor kalabush a jelszó, ami fogdát jelent. Nos, addig se veszélyezteti a közrendet, a rendőr, besúgó illetve rokoni állomány meg igyekszik rendezni az ügyet. Gyors a törvény, megélnek az ügyvédek, de azt csinálják amit kell: döntenek gyorsan. Igazuk van, mert minél tovább tart egy ügy, annál kevésbé aktuális, annál kevésbé tisztázható bármi is, ami mindig az elkövetők malmára hajtja a vizet. Nos, legalább Egyiptomban nem így van: ha kell, jön a dózer.

Kezdők szerencséje

Úri dolog a fotózás, bár sokat kell úszni, fel,s alá, a nyomok javát meg utólagosan még feldolgozni. Mindezt kis marketing, azaz eladás előzi meg. A produktum megéri az árát, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy az analóg, filmes gépek vízhatlan és alap gépei, milyen eredménnyel, költséggel képesek dolgozni. Akkor egy 36-os tekercs, előhívott kockáiból akad pár darab, ami kevesebb kék homályt tartalmaz, felfedezhetünk értékelhető színeket és kontrasztot. Ha nem, akkor sok javítás nincs, mennyiségileg szűk korlátok közé szorul a művészet. Nos, hasonló 25 EUr költségért a jó kis digitális fotótechnika komolyabb eredményeket ad: több tucat képet, multimédiás formátumot, előhívhatóságot, felhasználhatóságot, amit ma úgyis mindenki ismer. Az első megrendelők jelentkeztek is fotós merülésre. Nosza!

Eligazítottam mit kellett, aztán belekapaszkodtam a fényképezőbe. Akram szaki az egyiptomi az értette a csíziót, bedobott pár pózt az intro közben, míg másik kolléga vezette brigád elsőre kiúszott a tervezett csapásirányból. Másodikra résen voltam, befotóztam derekasan, bár nem volt attraktív beállás a lencse kedvéért. Aztán volt időm művészkedni, míg nem kezdett a hidegérzet az 5 milis ruhámba költözni.

Kattogtattam derekasan, fogyasztva a levegőt mi az első nyargalászásból maradt, miközben szürkén levegőbuborékokat eregető alakok kóricáltak a periférián. Na ja, a mieink, hiszen más hajó nem is volt rajtunk kívül. Beleszaladok megint egy csoportba, vannak vagy hatan, valami kevert banda lehet. Nézek, és megdobban az ütőm: ezek tényleg mixelt csapat! Három szürke fickó nemhogy buborékot nem erget, de még csak cuccot sem visel! Ezek delfinek vazze! – de miért nem látják a többiek? Na, oda se neki, pillanatok alatt kialakul a kavarodás, delfinjeink játékos kedvükben nem maradnak észrevétlenek, huncutul nyargalnak körbe-körbe, barátkoznak, mókáznak. Fergeteges buli alakul ki, mindenki sikongat, rájövök, hogy én is úgy viselkedem mint egy megkergült óvodás, mikor szobafogság után kiszabadul a játszótérre.

Delfinekkel úszni, egy valóra vált álom, úgy ahogy van. Ha ismétlődik, akkor a visszatérő fajtából. De hát a búvároktatók azok már csak ilyen álmodozók, akiknek alkalmuk mindennap lenne, de az igazán nagyszerű dolgok nem történhetnek meg mindennap.

Legalábbis mindig ugyanazok a dolgok nem.

Ébredés

Szűk, szoros helyen várta a szabadulást, a tágas terek megszokott, végtelen mámorát, azt, amit valami hatalmas nagyság nyújthat csak, olyan mint maga a tenger. Érezhetetett volna kétségbeesést, hogy félreteték, dühöt, hogy tehetetlenül kényszerül börtönében gubbasztani, reményt, hogy jönnek érte, vagy pedig rémületet, hogy még ennél is rosszabb idők jönnek. Az igazság az, hogy egyik sem volt természete, elfogadta a dolgokat olyannak, amilyenek, létezését pedig annak a célnak, amire teremtetett. Egyszerűen olyannak látta a dolgokat, mint amilyenek, azon a napon is, amikor eljött a szabadulás, azaz újra fény érte. Friss sós levegő lengte körbe, mikor végre kiterülhetett időtlen elzárt mozdítatlanságából. Bizonyossággal lett nyilvánvaló, hogy használatba kerül, védi, óvja, segíti gazdáját a víz alatti kalandokban, bármi legyen is az. Hiszen búvárfelszerelés volt, immár három hónapos raktározás mélyálmából ébresztve.

Az én kicsi búvárfelszerelésem – Velem együtt merülésre készen.