.

Ceremóniamentesen, flottul indulunk: kifutás után nekiállok álmom megvalósításának. A félsódéros, rosszul belőtt cucc rendezésébe kezdek. Mint anno első REDTECH-es jacket bemerülésemkor, félrehúzotta jószág. A hibát nem találtam meg, ezért kellett rendesen aludnom rá egyet. Szétbombázom a palackrögzítést, szerkesztek, mérek, illesztek és rögzítek. Visuális ellenőrzésnek nem megfelel.

.

.

Másrészt egyiptomi melót idéző nap: merülés, intro, intro, merülés, nagy nyári napsugarak, meleg víz. Bírnám még az úszkálást is, bár jó lenne megszáradni és enni valamit – ez a helyzet délután fél négykor. Ez csak két okból érdekes így, ebben a formában: ma van a pihenőnap és technikai felkészülés a Zenta Expedícióra. Montenegro modra, avagy stressz és túlreagálás nélkül el lehet rendezni mindent. Merthogy megyünk, az tutti, össze fog állni a dolog. A gázok megkeverve: sorakoznak a trimix és nitrox palackok. Csak a felszerelésem maga egy ködös, rózsaszín délibáb, elítélhető módon fogalmam sincs, konkrétan, mit fogok lecipelni. Merülési terv persze már van, képben vagyok, ellenőríztem a keverést is. Csak még a cuccom nincs kész! Hogy mennyire akklimatizálódtam a helyi mentalitást felvéve, mi sem illusztrálja jobban, mint hogy nyugodtan és szépen alszom. Egyszerűen TUDOM, hogy minden rendben lesz!

.

Kis hullámzás még, szelek kavarognak kifulladva: kérdés, milyen idő lesz, s milyen látótáv fogad majd lenn a roncson – a Zenta merüléskor? Már csak két nap! Sok gondolkodásra nincs idő, ma is merülőnap, kényszerből „kukamerülés”. Egyre jobban kezdem kedvelni a kikötőt Rose-n. Találok egy hosszú csövet, víz-lég szivattyút kreálok, azaz működik: szívja a vizet rendesen, vidáman köpködve csóvál a nyomóoldal, dől belőle a levegő meg a felkapott hordalék.