Herkentyűk titkos élete
Category : Blogroll Uncategorized
“Kezd érdekes lenni” – dörzsölte kezét Ernő ‘bá, a következő tengerbioszra készülve. Most lesz a harmadik, egyébként próbaképpen összehozott előadás, amiből már látszik, hogy négy alkalom kevés arra is, hogy a legáltalánosabb és nyílvánvalóbb érdekességeket kiragadjuk abból a zónából, ahol búvárként körbenézegetünk.
Alapvetően igyekszünk olyan helyeken merülni, amik valamilyen okból gazdagabb látványvilággal ajándékoznak meg bennünket. Na de miért is gazdagabb egy merülőhely? Mik azok a tényezők, amik kedveznek az élőlényeknek? Erre világít rá a kurzus, mesélve az élőlények meghatározó igényeiről. Könnyű belegondolni melyek ezek: táplálkozás, élő és búvőhely, szaporodás, ezen belül pedig különleges specializálódások és együttélések példái jelentik az előadások fő témáit. Más szemmel nézve, ezen túl többet látunk majd a színes szikláknál. Egy újabb ajtó tárul ki előttünk és mi beljebb lépünk a titkokat rejtő világ felé. Egy újabb uszonycsapásnyival legalább.
Köszönjük Szinetár Csaba professzorunknak – aki egyben nagybecsű búvártársunk!

Azt mondtuk, közeleg a nyár. Pár tanonc nem csinál nyarat, de azért a készülődés jelzésértékű, hogy a programok, amiket kitűztünk (amiket még majd tunningolok) azaz a merülés, az jelent valami vonzerőt. Most csak a medence parton sorakoztunk még, túlontúl komótosan is. A felszereléshez szoktatás olyasmi, mint a belovagolás? Annyiban biztos, hogy a mi alanyaink sem szoktak a hámhoz, a felszerelés nyújtotta “komforthoz” – így aztán, hogy bemutassák a scuba egyszeregyet, az bizony nem volt kis kihívás. Nekik sem. Egyet azonban komolyan gondolok: a víz, a vízben való mozgás, lebegés, úszás az a legjobb rávezető módszer, olyan, ami után a készülék használata semmi kis gyerekjáték, a tanfolyamon elhangzó instrukciók csak meghökkentő adalékok. Éppen kalapálom összefele a szakirodalomból az edzéstervet, mert kezd olyan stádiumba érni az edzésmunka, hogy valami alapra kell helyzni az úszogatást. A víz alatt úszás jó. Olyan,mintha kicsiket merülnék. Szeretem. Jobb búvár leszek tőle.