Category Archives: Uncategorized

Következő úticél

cancel_icon.jpgStorno a délnek. Persze csak ha a téli Adriáról beszélünk. Csak jöttek a lemondások, mire pedig az este is, már erősen vállalhatatlanná vált a projekt. Köszönjük az időjárásnak, ez így szeptember elején kicsit októberesre sikerült! Az meg már Vörös tenger, Egyiptom, Hurgada. Másik október, időzóna és hőmérsékleti tartomány.

redsea.JPGHogy hogyan? Hát mindenképp, de főleg last minute. Jelenleg ami fix, hogy az iskolai okt 23 körüli 2 hét az teljesen telített, oda csak kihalás révén lehet honunkban helyet szerezni, marad hát a november eleje. Az még eléggé cool! November második hetére nézegetek helyeket, következő túrakiírás arra tehető majd. Azoknak, akik meg egyénileg jönnének, csak hajrá! Kérem, én decemberi közepéig bizton ott leszek!

HURGADA HOTEL MAP – itt van pár link, használható hotek foglaláshoz: legyen közel az északi Hilton Plazahoz (egyébként Sahara Hotelben a bázis)

Hurgada Hotel térkép 1
Hurgada Hotel térkép 2
Hurgada Hotel térkép 3

Kontakt? Lesz, jelen honlap kontakt rovatában frissítve az elérhetőséget, lsd. egyiptomi mobil, valamint E-mail folyamatosan. Amit nekem tudnom kell, ki, mikor, melyik hotel, hányas szoba, melyik nap jönne merülni először. A többi szervezve, taxival megyünk a recepció elé a visszaigazolt időpontban.

Felszerelések? A Kerasub Búvárbarlang nyitva, cucc van, vihető/vehető. Atyám mindenkit szívesen kiszolgál. Foto-video a helyszínen, egyeztetéssel, rendelhető felvétel, vagy bérelhető mint felhasználó.


Húzás délre!

rbertot5.jpgNa, nem annyira, mint hogy a pingvinekkel fogócskázzunk, bár az is jó buli lehet. Legalábbis Luc Besson Atlantis c. klasszikusában elég bejövős volt, ha hátast akarok dobni, akkor megnézem újra.

Mondjuk gyanús, hogy korcsolya, meg pingvinek nélkül is tudunk hátast dobni a hétvégi Adria túrán. Csütörtökön kerül kiosztásra a búvárjelmez, ha fagysérülésektőltól való félelem nem uralkodik el a lelkeken.

Izé, most mit jósoljak?

Október közepén még nagyon kellemetes vízben merültünk szépeket. A szél, hideg, eső napjai meg vannak számlálva, elviekben éppen a szép időre érünk le. Amúgy ha valaki kinéz az ablakon, akkor mást lát itthon, mint a tengerparton. Kár ragozni, de sok hegy esik útba, no meg 400 kilométer, a tenger pedig talán nem véletlenül kapja a mediterrán éghajlatú megjelölést: az a dolga, hogy enyhe, derűs és szép idő legyen az egész évben!

Kishitűek, el az ablaktól, irány pakolni!


Sexturizmus és zaklatás

Category : Egyiptom Uncategorized

Az egyiptomi férfiak csaknem kétharmada szexuálisan molesztálja a nőket. A turisták körében legnépszerűbb arab államban sokszor a nőket tekintik hibásnak a bántalmazásokért.

A nők fixírozása vagy megérintése szinte általános viselkedés az egyiptomi férfiak körében, annak ellenére, hogy ennek sok hölgy egyáltalán nem örül. Az sem ritka, hogy a szexualitásra utaló kijelentéseket kiabálnak a nők után az erősebbik nem képviselői, mondataikban pedig gyakran említik akár a nemi szerveket is.

A szexuális zaklatás ezen módjai szinte általánossá váltak az országban, a nőknek nap mint nap kell átélniük ezeket.

Nemcsak az egyiptomi nők panaszkodnak, a turisták is ki vannak téve efféle zaklatásnak az utcákon, holott Egyiptom tradicionális muzulmán társadalom.

Ráadásul mind a helyi, mind a turista hölgyek arról számolnak be, hogy a jelenség egyre rosszabb. Egy kétezer helyi ember, és több mint száz turista részvételével készült felmérés elemzői azt a következtetést vonták le, hogy a férfiak 64 százaléka zaklatja a nőket, míg a gyengébbik nem képviselőinek 84 százaléka van kitéve a zaklatásnak.

A férfiak 53 százaléka mindezért a nőket hibáztatta, szerintük a hölgyek öltözködésükkel provokálják ki a szexista megjegyzéseket.

[inforadio nyomán]

Comment: Létező jelenségről van szó, a női nem képviselőit az egyébként prűd, muzulmán Egyiptomban nem túlzottan tartják tiszteletben. Ennek okait maguk a tapasztalatok igazolják, amelyek egyrészt szájhagyomány útján biztos tény szintjére emelkedtek a helyi férfiak körében. Az ok: sok hölgynek imponált a helyiek biztos közeledése, sokan direkt keresték az egzotikus kapcsolat lehetőségét. Elég csak a forgalmas sétálóutcán végigtekinteni, rengeteg vegyespárost látni ma is. Vannak negatív túlkapások is, amik sajnos azt eredményezik, hogy a flörtbe belemenő túrista áldozattá válik, amennyiben nem megfelelően becsülte fel a partner értelmi és érzelmi indíttatásait. A mellékelt cikk is alátámasztja, hogy a helyzet egyre kevésbé tolerálható állapotba torkollik. A leplezetlen bájak egyértelműen ütköznek a helyi hagyományokkal és egyértelmű felkérést jelentenek. Lányok, Egyiptomban tessék jól felöltözni!

De nyugodtan továbbléphetünk a dolgokon. Az arab fiú olyan kis fiatal, villogó fogakkal, nagy sötét nyílt szemekkel szédítően néz. Vékony, vagy mackós, sötét a bőre, hangja és dialektusa is más a megszokottól. Könnyen megszédíti azokat a lányokat, akik érzelmileg bizonytalanok, vagy éppen túl nyitottak. A kis flörtből nagy érzések csíráznak. A dolog pedig csak itt kezdődik.

Tény, hogy a lányok szeretnek szenvedni. Márpedig ezek mellett a srácok mellett van érzelmi élet, hullámvasút a mennyből a kétségbeesésbe, gyöngédségből a tomboló veszekedésbe. Az élet igazolja: ez kell – különben nem működne. Ezek a dolgok a hölgyek szívét beismerten, vagy elfojtva de megdobogtatják. A fehér férfiben pedig megvetést ébreszt a magát kiadó nő iránt. Hölgyeim: további jó szenvedést! Adalékként pár szakirodalom a netről. Bár konkrét ismerettségből példát nem mesélünk, jóllehet akad számos magyar lány/hölgy aki itt keresi a boldogságot.

Mi az a Hurghada Blacklist?

Blacklist – avagy nem vicc


Itthoni jelen(tés)

pinkedMivel a napok reggeltől estig pergő események alkotta láncából érkeztem haza, az átállás egy másik ilyen szabadon futó üzemmódba nem volt nehéz. Mondjuk órák alatt sikerült, a tétlenség múló illúzióját tennivalók, lemaradások és szerveznivalók több sorba rendezett rohama oszlatta szét. Majd pihenek, ha jön a december, itt az őszi szezon, ideje a Hírlevelet útjára indítani! Tehát vegyük sorba a programot, meg a híreket:

A Kerasub Búvárbarlang egyedi ajánlata az őszre: ha jacket, ruha, vagy reduktor kell, jelentkezz! Az őszi túrasorozat alkalmával vadonatúj Cressi Aquapro, Seaquest PRO QD jacketek, Cressi Ellipse Titan, Aqualung XLC reduktorok, Bare és Beuchat ruhák kerülnek a búváriskola kelléktárába. Jelenleg első próba, azaz bérlés vagy megvásárlás feltétele mellett használatba vehető Sv. Marina túránk alkalmával!

– Kezdő tanfolyam, uszodai tréning, közvetlenül: szeptember 12-14, Szombathely, Fedett Uszoda ill. Kerasub Búvárbarlang elmélet és egyebek. Nyítvizek következő hétvégén adriai merüléssel, illetve Egyiptomban az őszi kitelepülés alatt.

– Freedive szakkör és tréning: Sv. Marina előtábor szeptember 18-19

– Sv Marina – Horvátország, szeptember 19-22, nyíltvizi kezdő vizsga és frissítőkurzus: hajó/part, fal, roncs, üreg, éjszakai merülések, haladó vizsga és nitrox helyből. Találkozó, info és szállás előleg fizetése szeptember 15. hétfő, 19:00 Kerasub Búvárbarlang. Részletek a programajánló alatt (hamarosan)

– Egyiptom 2008: októbertől kitelepülünk a hagyományok szerint. Partnerbázis: Lighthouse, 10 merülés 150 EUR-tól, foto, video, no meg jómagam. Decemberig. Benne: egy hetes túra Kerasubosoknak szervezve.

– Hajószafari, Rocky-Zabargad, október 29-november 5. Ami belefér a palackba, azt merüljük!

Az évet 2009-es tevek ismertetésével zárjuk… mert merülni jövőre is kell! Hogy merre fújjuk a buborékokat, azt sejthető, hiszen idén nagyon jól sikerült a Bali túra, tehát hasonló út szerepel a célkeresztben. Ötletek, kérdések, útitársakmár most ne kíméljenek!

Tehát ilyen itthon. Rendezem a felszereléseim, koordinálom amiket csak kell, készülődöm tovább. A blog pedig folytatódik…


Egyetemes merülés

kokainkiller.JPGEzt méltó képp lehetetlen kommentálni: jöttek és kész. Egy híján húsz, benne Balage, no meg a fémvázon élő szövet, maga a buszsofőr. Érkezés emlékezetes, ahogy várja befutó hajónkat a tenger(szesz)től mámoros csapat. Ekkor már sejtettem, hogy lesz ami feldob.

Szakmailag három nap merülős, evezős, kirándulós napra szegődtünk, ezen kívül szerepelt Budva kirándulás és rafting a Tarán című kaland is a hetes programban. Szerintem brutál jól ki lett találva, főleg, hogy árban sem lett a diákszínvonal fölé kalkulálva. Ezt csak abból sejtettem, hogy helyi beszerzésű alkoholgyökökből is került a konty alá, lsd. részlet egy délutánból című fotónk jobbról.

Aki itt volt tudja mi az a Kokainkiller, az biztos! Nos, a túra emlékezetessé vált a helyiek számára is. Maybe no(?) – ahogy errefelé mondják.

FOTOALBUM – feltöltve szolidan 🙂

VIDEO … olvass tovább, meg nézd a Youtubot

Részemről az intro volt a legnagyobb fa, amibe belevágtam. Két féle fazon debütált a sportos ifjúság soraiból: az első, akinek mindegy mit adunk a hátára, csak természetes, hogy megy. Volt akire a stresszes öltöztető team üres palackot és plusz 8 kilót ólmot applikált. Ha kellett volna, kétszer mentem meg az életét, de hát gyakorlatilag emberemnek nem volt szüksége sok segítségre. Minimalizáltuk a súlyait, aztán mire a levegőt is, octopuson fejeztük be a mutatványt. Gratulálunk, nyert egy ingyenes tanfolyami sorozókupont!

“Read More”

Aktuális események:

Barlangi bújócska

Blogtár

Kapcsolat

A Búvárbarlang vezetője, oktatás, tréning, szerviz:
Kovács Károly
209660998

Bolt: Kovács Károly Lászlóné
70 300 3598

 

Email1: info@kerasub.hu
Email2: kerasub@hotmail.com

Mintabolt, iroda:
Szombathely, Paragvári utca 34.

Kövess minket a Facebookon