Végjáték

Megköszönve kint élő honfitársainknak a barátságot, összepakolva, vegyes érzésekkel álltam a reptéren. Sok minden történt az elmúlt hetek alatt. Sok minden kimaradt ebből a kusza feljegyzéshalamzból. Nem célom minden rögzíteni, a látottak mélyen legbelül elraktározódtak, vagy elillantak az időtlenségbe. Sok minden jár a fejemben, napokra lesz szükség, mire a kavargó benyomásokból lecsapódnak az emlékek. Én pedig hazaérkezem…

Itthon vagyok. Más tér, idő, még a fények is mások. Csak állok, a sikeres teljesség tudatában a megtett útnak, de én az örök elégedetlen, azon gondolkodom, mindent kihoztam-e az útból? Vagy csak keveset terveztem? Persze ha valaki azzal heccel, hogy mutathatok-e valami nagyot, akkor azt mondom persze, itt egy link. Ez tényleg nagy!

Epilógus gyanánt: pár hónap elteltével Karka földim, régi búvárcimborám családostul Balira utazott. Nos, az ő utjukatolvashatjátok a 9 éves Kolos nézőpontjából. Kolos Bali blog

Kicsit part

Megy a Beachboy a Saharában, hóna alatt egy szörfdeszkával. Csak megy, rendületlenül, egyik dűnét a másik után hagyja el, mígnem nagy sokára a szomjúságtól és kimerültségtől összerogyva elterül. „Kicsit part!” suttogja mosolyogva.

Az evolúció terméke a homo fanatikus, aminek egyik alfaja ugye a búvár. Nos, biztos állítom, hogy ismereteim a szörfös fajjal gyarapodtak, akinek a genetikai kódját elemezve felfedeztem azonosságokat. A saját kódomban. Valószínű a Kuta Beach partjain ordítva megtörő hullámok is kellettek ehhez az elsöprő fejleményhez, no meg Dani személyében érkező útmutatások. Aki a víz igézetében él, az könnyen bekattan, mikor a falként tornyosuló, összeomló hullámok vad játékát figyeli, no meg az azokban bolhaként kapaszkodó deszkás alakok küzdelmét. Az ember csak attól szívdobogást kap, hogy ha valamelyik szörfös felszállva a rohanó hullámra egyensúlyozva robog, míg mögötte kimagaslik és életre kelő vad zuhataggá váló vízfal igyekszik utolérni, hogy maga alá gyűrje.

Motobike és Waterpalace

avagy , szent forrás, no meg 1800 lépcsőfok a túrák jegyében. Számos lehetőség közül csak pár pillanatot említenék, amiben részünk volt, no meg ahol jártunk.

Ugyanis Bali látnivalókat, hétköznapi izgalmakat is kínál. Elképzelhetetleneket. Mint mikor az ember motorra pattan a balos forgalomban, ami valljuk be, a hazai biztosítóipar rémálma. A közlekedés eléggé zsúfolt, az utak lassúak és szűkek, a géppark elavult, mindenütt robogók és túlteher alatt küzdő teherautók, a sofőrök pedig sajátos vezetési irányzat versenyzői. Mindez pedig fordítva, baloldalra helyezve csak fokozza az izgalmakat. Most azzal ne gyertek, hogy Karas, Te nem is tudsz motorozni! Nem is, kétszer próbáltam otthon, de már az elején, állóhelyből eldobtam a vasat. Nem igazán voltak jó körülmények az oktatáshoz, maradjunk ennyiben.

A biciklizéssel nincs gond, az, meg hogy itt a négyévesek is motorral mennek a szomszéd boltba az ütős érv amellett, hogy én is meg tudok lovagolni egy ilyen automata váltós kétkerekűt.

5 holly spring – nevű táblácska jelezte az első kirándulásunk célját, amit húsz perc motorozással értünk el a Bungle völgyében kissé feljebb kapaszkodva. Leraktuk a motort és elindultunk az ösvényen. Rizsföldeken, teraszokon keltünk át, helyenként tocsogva a vízben, vagy patakokon át szökkelve. Viskók, bungalók, kérődző tehenek, kapirgáló baromfik mindenütt, terhet cipelő parasztok, sárkányt eregető gyerekek köszönnek ránk vigyorogva. A források kínálta víz savanyú, már-már citromos ízű. Mikor a negyediket kortyoljuk, akkor már méltatlankodok, hogy ez is ugyanolyan ízű, ahogy a savanyú íz szélesre húzza a szám. Pislogunk aggódva a gyülekező felhők felé, miközben bóklászunk a domboldalon, bambuszok, banán és kókuszpálmák, papayák és mindenféle növények között. Bár felkészültünk egy bőrig ázásos-seggen lecsúszós visszaútra, szárazon megússzuk a kirándulást.

Easy Rider 2 – avagy második motoros körút. Cél Tirtagangga vízipalota, Virgin Beach, no meg a parti út visszafele. Átkelünk a hegyen, immár sokadszor látom a szerpentint, a rizsteraszokat, de először torpanunk meg a majmoknál. A kis szentélyekbe hordott áldozati étkeket fosztogatva élnek, nem is rosszul. Jól táplált, nyugodt derűvel pécézik a megálló turistákat, aztán némelyikre vicsorogva rá is ijesztenek, ha látnak valami megszerezni valót.

A Vízipalota pompás, egyszerűen elképzelhetetlen nyugalmat sugároz a bőséges növényzet ölelte csobogók és medencék világával. Egy belső elkerített rész külön belépő fejében fürdési lehetőséget kínál, mivel lagúnában elkövetett sós fürdőzésre hangoltunk, hát kihagyjuk. A kert maradásra csábít, gondolkodásra, tűnődésre, főleg, ha az ember a domboldalról egészen a tengerig nézve merül a távolságba. Időtlen faóriások lombtömege borul az épületekre, a meredélyen. Gyönyörű hely, nem arra termett, hogy pár fényképezőkattintással végigrohanjunk rajta.

Virgin Beach – avagy egy kék lagúna. Na nem igazi, csak egy szép öböl, fehér homokkal és hullámokkal, amiért még belépőt is kell fizetni. Strand, nyújtózóhely, tömegek nélküli nyugalom. A dagályhullámok időnként ilyesztően felmagasodnak, a hullámfürdőzést kínálva. Olyan erővel temet maga alá egy izmosabb zuhatag, hogy háromszor meghengerget a homokba nyomba, miközben a maszkom elegánsan elstartol az arcomtól. Majdnem megijedtem, úgy beleszédültem! A kedvenc arcravalómat csak fél óra múlva találom meg egy gyanútlan fürdőzőnél. A tenger elvette, de visszaadta, ez a lecke arról, hogy egy pillanatra sem kell megfeledkezni a kellő tiszteletről.

Ujung, Water Palace. Az 1963-as földrengés nagyrészt elpusztította, de elég jól újjáépítették. Mi meg csak megyünk tovább, a parti úton Amed felé. Kapaszkodunk a hegyre, falvakon robogunk keresztül, úton-útfélen gyerekek rohannak elénk integetve hellót kiabálva. Jó érzés. Nulla forgalom, kis utak, felfedezés minden kanyar. Szép út, helyenként panorámával, néha fürdőző gyerekekkel, a patakban mos(d)ó asszonyokkal, no meg mindenütt alvajáró kutyákkal. Nincs idő kiélvezni minden pillanatot: éjszakai merülés van még tervezve a mai napra.

Lempujan Autós parkolómegszállás után jön az 1800 lépcsőfok. Az úton egy helyen Viki szerint bunkók a majmok. Ezt a véleményt megpróbálták agresszíven megtorolni, úgyhogy barátnőnk a rávetődő makit kénytelen volt arconnyomni reflexből. A felhőkben úszó gerincvonaltól könnyebb lett az út, dús, párát izzadó növényzet ölelte a páratlan panorámát. Templom, pihenő, visszafordulás. Csak napok múlva is sajgó lábikránk jelezte, hogy bölcsen tettük, hogy nem a háromezres Agung túrának vágtunk neki…

A túrák képeiről lesz fotógaléria… Hamarosan.