Vissza a paradicsomba!

Ezúttal Amed, Hidden Paradise, meg az EURO Dive center a következő fejezete Bali kalandunknak. Ami valljuk be, nem így folytatódott volna, ha nincs Viki, akivel még Egyiptomból ismerjük egymást. Ő a bázismanager, magyar összekötő és utazó egy személyben.

Olyan a hotel, mint egy díszkert, a bungalók tiszták és hangulatosak a pálmatetővel, a fürdő a szabadba nyílik, benne meg pálmák nőnek. Nem csoda, hogy úgy alakul, hogy hosszabb ittlétre rendezkedem be.

Kezdetnek két nyolcvanperces merüléssel örvendeztetjük meg a guidot, de hát van is mit nézni! Így aztán bemutatnék majd pár szép korallkertet, amit érdemes látni.

Sajnos, közben peregnek a napok, megjárom a repteret, búcsúzom a hazatérő triótól. El vagyok szomorodva, mert azért a közös kalandok véget értek, a csapat hazahúz.

Szomorú szembesülni a kegyetlen idővel, ami mindenen átgázol és túlhalad. Vegyesek az érzések, amiben az egyetlen jó, hogy a repülő hozott némi hazai hírt, süteményt, no meg Gábort és párját a következő két hetes Bali létezés sűrűjébe.

Gyanítom, hogy a hátralévő két hét programja más lesz. Az nem lehet, hogy pont Bali ne domborítson valami újat!

Ubud – majomerdő és Barong dance

Belevetődünk a Bali életbe! Korán indulunk, útikönyv a kézben, a sofőr biztos kézzel előzget a vadnak tűnő forgatagban. Átkelünk hegyeken, rizsteraszokon keresztül kanyarog az út, festői a táj, mindenütt zölden integető pálmafák és vastag növényzet. Zsúfolt falvakon baromfiudvarok szaga kúszik be a kocsiba, keveredik egzotikus párába fúlt illatokkal, úton álló lomha kutyák bóklásznak minduntalan keresztbe. A forgalom a bal oldalra billentve döcög, motoron egész családok robognak, hol pedig komoly árutömegek. A teherautók végsőkig túlterhelve, platón munkabrigádok nyújtóznak félmeztelenül, egyszóval az ember moziban érzi magát, nézve az elképzelhetetlent. Az itteni közlekedési morál varázslatos, bár egy otthoni rendőr mindenkit lecsukna közveszélyesség ürügyén. Azért megérkezünk a tetthelyre, ahol kilenckor Barong Dance folklór előadást tekintünk meg. A német és angol nyelvű kalauz nem segít sokat, szilánkjait (sem) értjük a látottaknak, tehát mindenki egyéni látásmódja szerint értékeli a műsort.

Gyors galopp, megnőzzük az ezüstmíveseket, átrobogtunk a festészet negyedén, fa és kőfaragó műhelyek előtt, hogy megérkezzünk a madár és hüllőparkba. Két jegy, két kapu egymás mellett. A madárvilág roppant nagy területen és sok látnivalóval jó kezdés, majd a hüllőpark kisebb túrája után az ember elkészül egy jó kis pihenésre.

Nagy teraszon, nagy számlát hagyunk az ebédért, de hát a panoráma is nagy volt. A kaja helyi adag, de a melegben úgyis az üdítő fogy jobban. Szinte azonnal a majomerdőhöz érkezünk, hogy már a bejáratnál ráforrjon a kezünk a kamera működtető gombjára. Azért bejutunk, bár Fecót letámadja egy maki a vízesflaskáért. Csúcsveszélyes esemény, majd lehúzta Fecó gatyáját, ahogy fel akart kapaszkodni rajta. Aztán csak filmezzük a makit, ahogy fél perc alatt módszeresen szétrágja és kinyeri a vizet. Ügyes, rutinos kis dög, lehet, hogy naponta több tucat üveget nyit ki ilyen módon.

Persze táblák figyelmeztetnek arra, hogyan szereljük le a makikat. Foguk hegyes, ha pedig valamit meg akarnak szerezni, akkor küzdenek érte. Legjobb elhajítani ami felhergeli őket, akkor lehet szabadulni tőlük. Állítólag ha a táskába teszi az ember a cuccost, az sem segít már, ha a harc elkezdődött. Mi is megúsztuk fognyomok nélkül, ahogy a legtöbben. Ennek örömére, irány a piac! Mivel nem akartam semmit venni, azért két inggel gyarapodom csak, de lehet venni fütykös alakú sörnyitóig mindent. Az árusok elpakolnak, mi meg igyekszünk haza, lepihenni. Ez a nap megér egy fotógalériát, bár az agyunkban is millió kép vibrál, ami keresi a helyét, hogy emlékké váljon.