Mamula ürege – csigafonalak – fonálcsigák

Norvég srác csatlakozik a bázisszemélyzethez. Gyorsan rábeszélem a víz alatt készülő fotóalbumra, miközben már úton vagyunk a roncshoz. Patrolac nekünk, az öreg, leszázalékolt hadirokkant. Egyre szebb lesz, ahogy a halászhálókat is benövik a moszatok és algák. Vastagodik a köpeny, absztrak módon a hálóval elfüggönyzött terekben halak teszik napi sétájukat. Él a roncs, szép is nagyon.

Gyorsított pihenő után Mamulánál ugrunk: irány a Sárkányfog sziklák. Szeretem ezt kis cakkos sziklakertet, hiszen rengeteg szivacs és moszat növi be. Kevesen ismerik a telepes hidraállatokat, ezek közé sorolható legprofibb szakértőként a fonálcsiga, amely egyenesen rajta legelészik. Miattuk jöttünk ide, csinálni pár szép felvételt, aztán meg megnézni a part menti fjordokat. Nem kell nagy léptékű csodára gondolni: lekerekített sziklák között játszik a fény, benne sziklahalak napoznak. Titkos szifon, ahova strandoló sosem merészkedik, csak búvár téved be. Éppen a Nap állása kedvezett, fényjátékban volt részünk. ezt elnéztem volna egy darabig – míg akár odébáll a világító égitest, de már ideje volt indulni: majdnem egy órába telt, mire körbeeveztünk, vendégünk palackürüléséig.

Ha gyorsan lemegy a két merülés, akkor sziesztéra is jut idő: Rose lett az úti cél. A minap Dragan úgy manőverezett bele egy kikötőbójába, hogy le kellett vágnom a hajócsavarról. Az okozott kárt is most igyekezett megjavítani, mi meg burkoltunk jófajta sört addig. Hát valahogy így néz ki egy jófajta, lötyögős nap – az ember csak elégedett az élettel.

Benzinkutas lehúzócsel, Risan – barlangi sétával

A nap, mikor megjött Mikó, kotori úttal indult – hogy felvegyem az érkezőt. Mivel otthonról jött, nem kis út állt mögötte, kvázi ekkora távon két órás késés nem olyan rossz – majdnem én is így kalkuláltam. Jah, ez Montenegro, itt az idő relatíve fogalom. Tehát volt időm reggelizni, meg tankolni.

Tankolás, kártyás fizetés: 59,60 EUR. Mint nyelvkedvelő azt hittem, rosszul értem, de azért lerántották a kártyámról – nem kis felháborodásomra. Felhördülök, elnézést kér a kutas: és gyorsan leszámol 13 EUR pénzt az asztalra. Hmmm! Ez megint madárnak néz.

– Külföldi! – gondolja a kutas. Zavart színlel, és szeretné, hogy távozzak gyorsan. Én meg fogok egy tollat, és leírom az ábrát. Mindenki ért mindenkit, de kész átverés a játék. Tollam írja a papírra: 35,7 liter X 0,94 EUR=? Most jön a vita: kút lenullázva (régi, mechanikus típus) – micsoda véletlen… most már 20 EUR áll az asztalon. Elnézést kér, sajnálja. Nos, én újra írok, és még egy kis aprót viszontlátok. Feladom: a kutas még így is jól járt kis apróval. – tehát mindenkit óva intek az ilyen affértól, főleg a kotori benzinkúton.

Verőfényes napsütés, Risannál megállok: már régóta fenem a fogam egy kis barlangászásra, Mikót meg nem kell kétszer se rábeszélni. Tavaly mesélte egy norvég srác, hogy ő már járt itt, és a barlang 100 méter mély. Azóta hallottam más legendát is: 100 méter mélyre ereszkedik le egy függőleges kürtő és keveredik valamelyest az édes és sós víz. Ha eső esik a hegyekben, akkor a második napon megnyílnak a barlangot kimosó források, elemi erővel tör fel a karsztból a víz. Cseh búvárok jártak lenn anno, de halálos véget ért a merülés.

Ezek után ne lettem volna kíváncsi az objektumra? Most pedig megtaláltam, elemlámpával a kézben sétáltunk befelé – hogy ne kelljen egyedül csodálkoznom.

Nos, a barlang évszakhoz méltón száraz volt, egy hatalmas nagy folyosó, aminek a vége eltűnt a sötétben. A padlón egy elektromos kábel és egy vízvezetéktömlő futott befelé, szóval valakik szivattyúzzák a vizet. Kaotikus szétszórt kőtömbökön kell átlépdelni, míg 100 méterre a bejárattól egy boltozatos nagy terembe értünk. A tér elnyeli a gyenge kis lámpa fényét, a sötétség súlyos tömeggé válik, ami a szemet lefelé húzza. Előttünk szakadék, sötéten ásító repedésben végződik. Tó, víz sehol. Talán lenn a mélyben, ahol a csövek eltűnnek, ahova nem ér el a fény. Se kötél, se tartalék lámpák: a küldetés sikertelen, vissza kell jönni egy komolyabb felderítésre. Barlangászni kell.

Info: van másik barlang is ugyanitt még. Felveszem a kapcsolatot a helyi barlangász erőkkel.

Ilyen kis barlangi kitérő után, más a napfény, a kinti hőség, a nyílt tenger. Márpedig ebből is kaptunk a napokban.

Lost in the sea – elvesztve

Van, hogy az ember apró dolgokra nem figyel, miközben a nagyobb dolgok átsiklanak észrevétlenül. Pár napja történt, hogy kihajóztunk, jóllehet gyanúsan erős szél fújt. Hullámok nyugatról, az öböl szájánál kinn pedig már erőteljes tajtékot toló óriások, néha hatalmas szélpöffenettel kísérve. Van úgy, hogy az ember azt mondja: na jó, ez így nem finom. Nos, mi is összebólintottunk Dragannal, kanyarítottunk egy hátraarcot, behimbálta a hajót a manőver, de stabil visszatérés volt.

Aztán napok teltek el, volt cuccmosás is, meg merültem is: gyanúsan hiányzott valami. Biztosan a másik sarokban van -gondoltam. Gyanútlanul naivan lusta voltam – bár a tények már csak elismerésre vártak. A tény, hogy hiába keresem a Cressi maszkomat, a snorkelem, no meg újabban hiányzó öreg sepa felsőmet. Ma összeállt a kép: egy fogason lógtak!
… az ominózus himbi-limbi, viharos napján láttam utoljára! Tehát a megfejtés egyszerű: a tenger elvette. Ahogy egy hete egy palack gurult be a vízbe a hajóról. Dragan ma csinálta az első kereső merülést, sikertelenül babrált 32 méteren. Hát, neki legalább van esélye… (a képen Dragan, miután felvette a felszerelését – közben orrbavágta magát – ez is egy áldozati forma.) Én pedig sirathatom elveszett tárgyaim. Státuszuk: Lost int the sea. Remélem az éhes tenger beéri ezzel az áldozattal. Minél tovább.