November rain, avagy Silo Advanced
Category : Blogroll Croatia Karas diving blog Uncategorized
Sutba dobtuk az összes időjárási elemzést, ami novemberben azért nem a legbölcsebb dolog, ha az ember az Adriára indul búvárkodni. De hát, ha egyszer pezsgett bennünk a merülés utáni vágy és azt csak az eszetlen optimizmus überelete, ráadásul hatszoros kiszerelésben, akkor menni kell. A szükséges készségek tehát Gömbi, Sumi, Vasiati, Beni, Zénó és Karas formájában valósították meg a Silo – Peltasatis – Roncsexpedíció búvártúrát.
Ha Silo, akkor Neptun, ha ismerős, akkor Szarka Géza aki keretet adhat a projektnek. Persze nem lehet mindenki kőkemény, neoprénben merülő fóka, így én spec száraz ruhában szárazon próbálom megúszni a merüléseket, Zénó pedig a Divelab-os szkafanderének tart mélységi próbát. Tehát többi hősünk neoprénben áll helyt.

Az idő ugyan eső utáni esőre álló, azaz szakaszosan fürdető November Rain, már merülés előtt van alkalmunk ázni kicsit. Az első merülés egyben checkdive a Silói roncs. Szakmailag a bevállalós Advanced Diver kiképzésbe illik, hangsúlyozva a „na most látjátok, miért fontos a checkdive” mondandót. Pontosan el lett magyarázva, hogy az üdvös kivétel szemlélteti, hogy miért NEM ugrunk hát checkdive gyanánt egy szép mély hajóroncsot csoportos felállásban. Röviden magyarázva: mert a komplikációk első merüléskor adódhatnak a felszerelésből adódóan, amiket idő korrigálni, illetve az emberi faktor sem az a fajta, hogy a hétköznapok rutinjából kiszakadva harminc méteren kolbászolhasson profin, mintha ez lenne a rendszeres napi rutin része.
Bevállaltuk. A kis hajón magunk elé engedtük a másik magyar csapatot, majd elkezdtük a besúlyozást, ami igazolta, hogy érett a banda a haladó fokra. Alig 10 perc alatt , rendezetten merülve az árbockosár magasságából ereszkedtünk a sűrű halrajokon keresztül a roncsra.

Esős reggel fogadott. Egy órával későbbre tettük a startot, így értünk a bázisra, ahol még jó időben voltunk: vártunk hát kicsit. Olaszok, magyarok és mi jó sokan toporogtunk merülésre izzítva a bázis előtti placcon: a helyek limitált voltából adódóan két felé osztottuk csapatunkat. A felszerelések kiosztása és a kész búvárok vízbe kerülése kemény menet volt, s mire a tanulókkal magam is megindulhattam, elütötte a delet az óra.
Oktató a kezdőkért – jelszóval telt az első nap az öbölben, igaz kellett a “Zasszisztens” – nagy Z-vel, mint Zénó. Mivel Posszeidón egy karakán személy, ő és az este megkívánta az avatási ceremónia megtartását. Gáborék vezetésével egy fenséges gulyásmenü várta a búvárokat, így teli hassal mértük a csapásokat. (